A Lánchíd állapota felháborítja a Széchenyi-leszármazottat
Alexander von Schönburg szerint Orbántól azért tartanak, mert nem úgy táncol, ahogy Brüsszelben fütyülnek.
Alexander von Schönburg szerint Orbántól azért tartanak, mert nem úgy táncol, ahogy Brüsszelben fütyülnek.

A Széchenyi István Stádium című műve megjelenésének napra pontosan 136. évfordulóján átadott elismerés a fiatalokat kívánja megszólítani.

A kutatóhálózat és a finanszírozás átalakítása azért, hogy az Akadémia a magyar nemzet ügyét jobban szolgálja, pontosan olyan tett, amit Széchenyi kívánatosnak tartott volna a maga idejében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.