Penge Mackie a Tamási Áron Színházban
A dóm felszentelésének 90. évfordulóján tűzik műsorra a Jézus Krisztus Szupersztárt a Szegedi Szabadtéri Játékokon jövő nyáron, a musicalt a tervezett négy helyett öt estén is láthatja a közönség – tájékoztatta a fesztivál sajtóreferense az MTI-t.
Sikeres szezont zárt a Szegedi Szabadtéri Játékok, amelynek 28 színházi előadásán mintegy nyolcvanezer néző vett részt.
Bár még három produkció, összesen tíz előadás van hátra a fesztivál idei programjából az elmúlt évekhez hasonlóan már augusztusban meghirdetik a következő évad műsorát, és elindul a jegyértékesítés.
Szeged, 2019. április 19., péntek (MTI) – Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Bartók Béla alkotásai mellett kortárs magyar zeneszerzők művei is szerepelnek a Szegedi Szabadtéri Játékok hagyományos Dóm téri ajándékkoncertjén augusztus 14-én – tájékoztatta a fesz
A színvonalas színházi előadások mellett más kulturális élményeket, kiállításokat, gasztronómiai és szabadidős programokat is ajánl a Tisza-parti városba érkező közönségnek a Szegedi Szabadtéri Játékok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.