Analitikus, önreflexív és elmélyült viszonyrendszerek az ÚjMűhely Galéria tárlatán
A ViszontLátás című kiállításonon önarcképeket és portrékat tekinthetnek meg a látogatók.
A ViszontLátás című kiállításonon önarcképeket és portrékat tekinthetnek meg a látogatók.

A műhelyben egymást követve dolgozhatnak az ismert, tapasztalt művészkorosztály tagjai, valamint a feltörekvő, pályájuk elején álló ösztöndíjas művészek is.

Van, aki úgy véli, a Fidesz–KDNP-s jelölt komolyabb szerepet is kaphat az új kormányban.

Dumtsa Jenő nem csak az első polgármestere volt Szentendrének, de ő maga volt az egyik legelső magyarországi képeslapgyűjtő is.

A szombati nyitó tárlat Bácsi Róbert László munkáiból válogat a Szabadság gesztusai címmel.

Adventi vásár, gyertyagyújtások, szabad- és beltéri rendezvények, köztük koncertek, kiállítások és filmvetítések is várják a látogatókat.

Tavasz végén-nyár elején már rendeztek egy szabadtéri tárlatot, augusztus 28-án újra várják az érdeklődőket Szentendrén.

Bródy Vera művészbarátain keresztül ismerte meg a huszadik századi képzőművészetet, a hazai kortárs törekvéseket.
Az ismert világhelyzet miatt rég várt két kiállítást mutatnak most be: a Szobrok a kertben gyönyörű hagyományt indított, ez a harmadik alkalom, hogy a művésztelep tisztásain e teremtett térre reagáló szobrokat látunk.

A hagyományos esti zenés gyertyaúsztatás mellett több gyermek- és vízisport-program, táncház és koncert is várja a látogatókat a szentendrei Ister-napokon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ónos eső sima, fényes bevonatot képez az úton.

Viszont nagyon keresik.

Hat pontban mérte össze a két pártot Boros Bánk Levente elemző.

A szálak a Karácsony Gergely vezette Városházáig érhetnek.

Soha nem látott mélyponton az ukrán gazdaság.

– Utolsó simítások: már teszteljük a BuBét! – közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató.

A politkus szerint a magyarok nem akarnak sokszoros rezsiárakat.

Lapis József tanulmánykötetéből választ kapunk a kérdésre.

Sok épület tetőszerkezete sérüt, parkoló autókban is gyakran keletkezett kár a téli időjárás miatt.

In the new world order, Europe clearly struggles to find its place, FM Szijjarto emphasized.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.