A Fidesz frakcióvezetője is megszólalt Szentkirályi Alexandra jelöltségével kapcsolatban
Vissza kell helyezni Budapestet méltó helyére a politikus szerint.
Vissza kell helyezni Budapestet méltó helyére a politikus szerint.
A kormányszóvivő a Facebook-oldalán jelentette be az indulását.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelezte, hogy 2010 óta mintegy négyszeresére emelkedik az egészségügyi szakdolgozók keresete.
Követni kell a lépéseket, nagyjából 10-15 perc alatt leadható a számlanyitási igény.
Az országjárás esztergomi állomásán a kormányszóvivő tartott előadást.
A magyar gazdaságot és a magyar családok mindennapjait is meghatározó kérdések miatt lesz új nemzeti konzultáció.
Az inflációt meghaladó béremelést akar biztosítani a kormány, erre az idei évben is jó esély van.
A héten másodjára ad tájékoztatást Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra.
Háborús időkben védelmi költségvetésre van szükség, amely megvédi az ország biztonságát, a családokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést – mondta a miniszter a mai Kormányinfón.
A kormányszóvivő jelezte, a kormány a rendszerváltás utáni legnagyobb pedagógusbér-emelést hajtja végre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sehol Európában nincs olyan otthonteremtési hitel, ahol egyhavi albérleti díj összegéért saját lakáshoz juthatsz. Mutatjuk a részleteket!
Az Egyesült Államok vízumkorlátozást tartalmazó szankcióval sújtotta a Palesztin Hatóság és a Palesztin Felszabadítási Szervezet több tisztségviselőjét – közölte az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
A pankrátorlegenda ingatlanából legalábbis semmi nem jut neki.
Videón rögzítették durva balesetet, sokan megsérültek.
Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját a Nagyváradról Konstancára tartó régióközi éjszakai vonat.
Egygólos előnnyel utazott Szlovéniába a Magyar Kupa-győztese a Konferencialigában.
A magyar bajnokság ezüstérmese hazai pályán érdemi támadójáték nélkül esett ki a Konferencialigából.
Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját a Nagyváradról Konstancára tartó régióközi éjszakai vonat.
Egygólos előnnyel utazott Szlovéniába a Magyar Kupa-győztese a Konferencialigában.
A magyar bajnokság ezüstérmese hazai pályán érdemi támadójáték nélkül esett ki a Konferencialigából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.