Kormányszóvivő: Vigyázzunk egymásra!
Az idei Húsvét sajnos más mint a többi, a koronavírus-járvány miatt le kell mondanunk a nagy családi együttlétről.
Az idei Húsvét sajnos más mint a többi, a koronavírus-járvány miatt le kell mondanunk a nagy családi együttlétről.
Szükség van az összefogásra és a közös teherviselésre, viszont pártpolitikai szempontoknak nincs helye.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kijárási tilalommal kapcsolatban azt mondta, hogy arról csak a kormány dönthet, ha pedig szükség lesz rá, el is fogja rendelni.
Szentkirályi Alexandra jelnyelven jelentette be, hogy a kormányzati tájékoztatást ezután ebben a formában is közvetítik.
A „vigyázzunk egymásra” képkeretet népszerűsítette Facebook-posztjában Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki kiemelte: hétfőtől kezdve videókban mondják el a legfontosabb tudnivalókat.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő foglalta össze Facebook-oldalán mindazt, amit a leginkább érdemes tudni.
A vegyes lakossági hulladéknak a 60 százaléka sajnos a föld alatt végzi, ahol időtlen időkig ott marad, míg a szelektíven gyűjtött hulladék jelentős része újrahasznosítható – mondta a kormányszóvivő.
A kormány elfogadott egy klíma- és természetvédelmi akciótervet, ennek az egyik nagyon fontos pontja az, hogy megtisztítjuk a folyóinkat az abban lévő hulladéktól, hordaléktól – mondta a kormányszóvivő.
A kormányszóvivőt a többi között a családtámogatásról, a béremelésekről, a fiatalokról, a nemzeti konzultáció témáiról, a klímavédelmi akciótervről, és még a kötélmászásról is kérdezték.
A magyar kormány eddig is a lehető legkomolyabban vette ezt a kérdést annak ellenére, hogy szerencsére az még mindig kijelenthető, hogy Magyarországon nem tudunk koronavírusos betegről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mexikóból és más országokból tervezhetnek merényletet az elnök ellen.
A nagyszombati húsvéti vigília szertartását a Szent Péter bazilikában tartották, melyet Ferenc pápa küldöttje Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja vezetett.
A hagyományos húsvéti sonka s a sonkalében főtt tojás nem hiányzott soha az asztalunkról,.
A pakisztáni kormány április 1-je óta 800 ezer afgán tartózkodási engedélyét érvénytelenítette.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
Mága Zoltán országjáró jótékonysági koncertsorozata: 100 település, 100 állomás, ezrek életére ható összefogás.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
Mága Zoltán országjáró jótékonysági koncertsorozata: 100 település, 100 állomás, ezrek életére ható összefogás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.