A baloldal rasszistának tartja a szerencsieket
Karácsony Gergely személyesen is kampányol szombaton a helyszínre kiszállva Bíró László mellett.
Karácsony Gergely személyesen is kampányol szombaton a helyszínre kiszállva Bíró László mellett.

A szerencsi iskolában 200 megabites sávszélességet biztosítanak csaknem 1500 tanulónak.
A miniszter szerint súlyos ügy, hogy Bíró László ötvenmilliós állami bértámogatásból sem fizette ki a varrónőket.

A jobbikos politikus az antiszemita kijelentéseivel vált országosan ismertté.

Négysávossá bővítik a 37-es főút Gesztely és Szerencs közötti 19 kilométeres szakaszát – jelentette be Palkovics László.
Baloldali entellektüelek vitájából kapott ízelítőt, aki a szerencsi kampányparádéra látogatott a minap.

A kormány 282 millió forinttal támogatja a Szerencsi Bonbon Kft. közel 600 millió forintos beruházását, amellyel 130 munkahelyet sikerül megmenteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a támogatási
Baloldali logika? Vagy inkább baloldali képmutatás? – tette fel a kérdést a jobbközép politikus.

Több munkalehetőséget teremtene a Fidesz borsodi jelöltje, hogy minél több fiatal térhessen haza.

A Fidesz és a KDNP továbbra is érdemi válaszokat vár a baloldal szerencsi jelöltjétől – mondta Nacsa Lőrinc, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerdán Budapesten.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kéréssel fordult az emberek felé az esztergom–budapesti érsek.

Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókkal kelljen karácsonyozni.

Egyes helyeken vastagabb hótakaró is összejöhet.

Beszélgetés a békéért viselt keresztény felelősségről, Európa lelki válságáról és a szeretet megújító erejéről.

Itt vannak a képek.

Ezt lehet tudni a merénylőről és az elhunyt rendőrökről.

Szigorítás jön a terror után.

Will Kaja Kallas succeed where Hitler and Napoleon failed?

Szinte hihetetlen, hogy a robogós karcolásokkal megúszta a balesetet, csak a szállított festék és a kétkerekűje bánta.

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.