Kikötőt vásároltunk Triesztben
A vámszabad kikötőben közel százmillió eurós infrastrukturális beruházást terveznek, hogy a magyar cégek innen bonyolíthassák le exporttevékenységüket.
A vámszabad kikötőben közel százmillió eurós infrastrukturális beruházást terveznek, hogy a magyar cégek innen bonyolíthassák le exporttevékenységüket.

Magyarország tengeri kikötőt és kijáratot létesít az olaszországi Triesztben a magyar vállalkozások számára, az erről szóló megállapodást pénteken írták alá.

A kormány 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a 120 új munkahelyet teremtő beruházáshoz – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
A képviselet létesítését a térségben adódó gazdasági lehetőségek, az ottani technológiai fejlesztések és az ott élő magyarsággal való kapcsolattartás, a magyar közösség segítése indokolta.

Orbán Viktor nagy győzelmet aratott, amikor eldőlt, nem a korábbi csúcsjelöltek Weber vagy Timmermans, hanem Ursula von der Leyen lehet az Európai Bizottság következő elnöke.

A magyar és a finn népet baráti kötelék köti össze, míg Magyarország és Bulgária gazdasági kapcsolatai folyamatosan rekordokat döntenek – hangzott el az eszmecseréken.

Az igazi vízválasztó az lesz, hogy Zelenszkij végrehajtja-e azokat a jogi változtatásokat a parlamenti választások után, amelyek nyomán a magyar nemzeti közösség visszakaphatja korábbi jogait.

A magyar kormány támogatja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törekvéseit arra vonatkozóan, hogy a magyarok megszerzett jogait tartsák tiszteletben Romániában – mondta.
A kisebbségben élő magyarok miatt fontos a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat. Emiatt sajnálatos, hogy a magyarellenes indulatok a román politikai élet legfelsőbb szintjeit is elérték – mondta.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Összesen 594 ember betegedett meg, köztük 541 óvodás és 53 intézményi dolgozó.

Testvérpárra találtak a padláson.

A csaknem félmillió lelkes vármegyében mindössze 14 Tisza-szigetet találunk.

Tartós élelmiszerek és karácsonyi finomságok kerülnek a dobozokba.

Az uniós szerződés 122. cikke a célkeresztben.

A Századvég kutatóintézeti igazgatója szerint súlyos kérdéseket vet fel, hogy éppen az EU külkapcsolatokért felelős intézménynél kellett korrupció miatt nyomozniuk a hatóságoknak.

A Mogherini–Sannino-botrány nemcsak Brüsszel diplomáciai rendszerének működését rázta meg, hanem az EU Ukrajna-politikáját irányító elitképző intézmények szerepére is ráirányította a figyelmet.

Hosszú távra tervezünk, a legkorszerűbb termékek gyártását hozzuk Magyarországra – hangsúlyozta a vállalat németországi és magyarországi ügyvezető igazgatója.

A szakképzés a jövő igényeihez igazodik.

A 47. magyar kerékpár körversenyt 2026. május 13. és 17. között rendezik meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.