Két zsidó szervezet is felszólalt Jobbik-ügyben: nem akarnak nácikat látni a parlamentben
„Kötelességünk felhívni a társadalom figyelmét a fasizmus újraéledésének veszélyére” – olvasható az állásfoglalásban.
„Kötelességünk felhívni a társadalom figyelmét a fasizmus újraéledésének veszélyére” – olvasható az állásfoglalásban.

Gerő András szerint nem kampánykérdés Z. Kárpát Dániel és Szilágyi György tettei.

Róna Tamás szerint semmilyen önkényuralmi jelképpel nem lehet közösséget vállalni.

A Jobbik alelnökét az Árja Testvériség (Aryan Army) nevű bűnszervezetről tett kijelentéseiről kérdeztük volna.

Újabb jobbikos antiszemita botrány, ezúttal a baloldali koalícióhoz csatlakozó szélsőjobboldali tömörülés alelnökével a főszerepben.

Az egykori Fradi-ultra megköszönte a szurkolókat bepanaszoló Vadai Ágnes támogatását.

Jakab Péter tavaly még azt mondta: „Piszok nehéz volt azokkal leülni egy asztalhoz tárgyalni, akik ellen egyébként létrejöttünk.”

Rétvári Bence államtitkár közölte: a Jobbik kiüresedett, nincs tartalma és nincs célja, ezért csak a kommunikációs stílusuk maradt.

A Jobbik holokausztrelativizáló botrányos hasonlata semmiféle reagálást nem váltott ki a balliberális oldalon.

Az államtitkár szerint szomorú, hogy nemcsak a vírus, de a baloldal ellen is küzdeni kell, akik nem segítik a védekezést.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Saab gyárában fotózták le a két éve megrendelt új harcigépek épülő példányait.

A szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.

A Medián ügyvezetője szerint a mostani közvélemény-kutatásokat korai lenne előrejelzéseknek nevezni, mert nagyot tévedhetnek.

Folytatódik a baloldali belháború a Medián és a DK között.

„Oroszország egy európai ország” – mondta a kancellár.

Fontos politikust tudhat soraiban a Reform UK.

Adóeurók milliói jutottak a berlini áramszünet mögött álló szélsőbaloldali hálózathoz.

Összesen 400 ezer eurót kell az athéni csapat tagjainak befizetni a klubkasszába az előző két meccsen nyújtott gyengébb teljesítményért.

Varga Barnabás után újabb magyar játékos szerződött a görög bajnokságba.

Eddig hatszor tartóztatták le verekedés, balesetokozás és családon belüli erőszak miatt, legutóbb 2023-ban szabadult a börtönből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.