Elődöntőkkel ér véget a kényszerszünet
Az idényt nézve nem meglepetés, hogy a Körmend, a Pécs, a Szombathely és a Szolnok kosárlabdacsapata jutott el a döntő kapujáig, ám a közelmúltat tekintve akad egy meghökkentő hiányzás.
Az idényt nézve nem meglepetés, hogy a Körmend, a Pécs, a Szombathely és a Szolnok kosárlabdacsapata jutott el a döntő kapujáig, ám a közelmúltat tekintve akad egy meghökkentő hiányzás.
Tegnap reggel megkezdődött és vasárnap késő délutánig tart Szolnokon a kajakosok és a kenusok első válogatója. A Holt-Tiszán ötvenkét egyesület 813 indulója jött össze.
Sűríti hétfőtől a reggeli vonatok menetrendjét a legnagyobb utasforgalmú Budapest-Nyugati pályaudvar-Cegléd-Szolnok és Budapest-Cegléd-Kecskemét elővárosi vonalakon a MÁV-Start.
Két szolnoki férfi a gyanú szerint olyan céghálózatot működtetett, amely – főként internetes csalásokból származó – pénzeket legalizált, illetve tüntetett el. A pénzmosáshoz több száz, akár több ezer bel- és külföldi bankszámlát használtak, az okozott kár
Szijjártó Péter elmondta: a beruházáshoz a kormány egymilliárd 360 millió forint vissza nem térítendő készpénztámogatást biztosít.
Előkerült egy 1551-1552-ben-ben épült, eredetileg kétszintes kaszárnyaépület alagsori része a Szolnoki Művésztelep építésekor végzett régészeti feltárásokon. Az egykori szolnoki vár részét képező épületmaradvány bemutatására a szolnoki önkormányzat többle
Viszonylag egyszerű a képlet a vízilabda Bajnokok Ligájában, két fordulóval a csoportküzdelmek befejezése előtt, már ami a magyar esélyeket illeti.
Az A csoportból négyen jutnak be a döntőbe, és szerdán a forduló előtt harmadik Ferencváros a vele azonos pontszámmal álló Barceloneta vendége volt.
Csaknem kétezer négyzetméteren 15 terepasztal és mintegy 400 méter hosszú vasúti modellpálya várja a látogatókat a 8. Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállításon március 15. és 17. között az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az esemény programjában hat nagyjátékfilm szerepel.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.