Találkozott haragosával a benzinkúton, össze-vissza verte + videó
Jogerősen elítélték a férfit.
Jogerősen elítélték a férfit.
Egy-egy jó hírre jóval több rossz jut. A brüsszeli vezetés gondoskodik róla.
Az Egyesült Államokba látogat Rishi Sunak brit miniszterelnök. Nemrég a dán kormányfőt invitálták a Fehér Házba.
Li Huj, Kína eurázsiai ügyekért felelős különmegbízottja arra figyelmeztetett, továbbra is magas az eszkaláció kockázata.
Kínos ellentmondásba került az amerikai elnök fia.
Orbán Viktor David Cornsteinnel tárgyalt.
Antony Blinken külügyminiszter szerint csak átcsoportosítanák erőiket az oroszok.
A háború kitörése óta először beszélhet egymással a két vezető.
A miniszter szerint a dollárbaloldal a kezdet kezdete óta mindent megtett annak érdekében, hogy minél több akadályt gördítsen a tárgyalások elé.
A francia elnök szerint mindenesetre most nem a párbeszédnek van itt az ideje.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szakemberek már az utolsó simításokat végzik.
Több autó ütközött, négyen sérültek meg.
A helyi Fidelitas az önkormányzat helyett cselekedett.
A hétvégi zánkai Harcosok Klubja tábor olyan volt, mint egy nagy család találkozója – hangzott el adásunkban.
Radoslaw Sikorski annak örülne, ha veszélybe kerülne hazánk energiaellátása.
A migrációs politika miatt tettek feljelentést a Nemzetközi Büntetőbíróságon Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes és korábbi kormányfők ellen.
Nyers őszinteséggel írt a szlovák miniszterelnök.
Amennyiben a Strabag nem teljesíti a szerződés szerinti kötelezettségeit, akkor az Építési és Közlekedési Minisztérium peres eljárásban fogja kikényszeríteni azt.
A fizikus videóüzenetben köszönti a fesztivál közönségét.
Folynak a tárgyalások a Magyarország elleni 7. cikk szerinti eljárásról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.