Jürgen Habermas szerint a fegyverszállítmányok okozhatják a harmadik világháborút
A világhírű német filozófus szerint a Nyugatnak tárgyalásra kellene törekednie.
A világhírű német filozófus szerint a Nyugatnak tárgyalásra kellene törekednie.
Kollégájával, Sergio Mattarellával és a szenátus, illetve a képviselőház elnökével is találkozik.
Jens Stoltenberg elmondta, a NATO szorosabbra igyekszik fűzni a szövetséget ázsiai partnereivel.
„Ha az oroszok távoznak, vége a háborúnak” – fogalmazott a Sky News-nak adott interjújában az ukrán államfő.
Szergej Lavrov úgy vélte, valójában a Nyugat dönt Ukrajna helyett.
Mindenkit érdekeltté kell tenni Magyarország sikerében – fogalmazott a kormányfő, miután pénteken a karmelita kolostorban fogadta a Türk Államok Szervezete főtitkárát.
Az ukrán fél addig nem hajlandó tárgyalni, amíg Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalmon van.
Macront harmadszor fogadta a katolikus egyházfő.
A vádirat szerint a hat férfit terrorcselekményben való részvétellel, valamint bűn- és terrorszervezettel való szövetkezéssel vádolják.
Az intenzív egyeztetés valamennyi EU-s és NATO-partnerrel kiemelt jelentőségű a német kormány számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A jóakaratú magyarok a békemeneten vesznek részt.
A harc ugyanaz.
Amit elértünk tegnap és tegnapelőtt, azt holnap meg kell védenünk – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Kedvezményes lakásbérleti lehetőséget nyújt a kormány a rászorulóknak.
A támadások következtében tíz ember életét vesztette, román katonák is megsérültek.
Mi jöhet még?
Az elmúlt napokban folyamatosak a különböző álhírek a háborúpárti liberális mainstream részéről a Budapestre tervezett amerikai–orosz csúcstalálkozóval kapcsolatban – hívta fel rá a figyelmet Szijjártó Péter.
Lapunk publicistájának legújabb blogbejegyzése.
Lehel a 955-ös augsburgi vereség után vesztette életét.
A Várkert Bazárban koncerteznek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.