Steiner Attila: Már elérhetők a távhőfejlesztési pályázatok
Összesen 96 milliárd forint támogatási összeg érhető el.
Összesen 96 milliárd forint támogatási összeg érhető el.
Az egész országban, így Budapesten is kedden kezdődik a fűtési időszak – közölte a Főtáv hétfőn az MTI-vel.
Kaderják Péter elmondta, az ITM megújította stratégiai együttműködési megállapodását a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségével.
Erőművekben hatékonyabb a hőenergia előállítása, mint lakásonként, emellett a fűtés okozta légszennyezés is jócskán visszaszorítható a távhőszolgáltatás alkalmazásával.
A pécsi távhőszolgáltató, a Pétáv Kft. 2,5 milliárd forintos fejlesztést hajt végre a baranyai megyeszékhelyen – tájékoztatta a pécsi önkormányzat kedden az MTI-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.