A fogyatékos emberek munkába állását informatikai fejlesztésekkel is érdemes támogatni
Fülöp Attila hangsúlyozta, a kormány olyan fejlesztésekben gondolkodik, amelyekkel mind az akadálymentesítést, mind pedig a munkába állást segíteni tudja.
Fülöp Attila hangsúlyozta, a kormány olyan fejlesztésekben gondolkodik, amelyekkel mind az akadálymentesítést, mind pedig a munkába állást segíteni tudja.

A fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása gazdasági, sőt stratégiai kérdés, az arra szánt energiával az önálló életvitelükhöz a lehető legtöbbet lehet adni – közölte az államtitkár.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az ajándékozásról is kifejtette a véleményét.

Steinbach József református püspökkel beszélgettünk többek között arról, mit üzen azoknak a karácsony, akik idén gyásszal, súlyos veszteséggel élik meg az ünnepet.

Beszélgetés a belső Bethlehembe vezető zarándokútról, Isten közelségéről és csodáról, a búcsú jelentősségéről.

Az egyik autós a helyszínen meghalt.

Közösségi oldalán üzent a külügyminiszter.

Bécsben néhány hónap alatt számos esetről számoltak be.

Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Öt kérdés december 25-ével kapcsolatban.

Területenként változó, mennyi idő múlva érzékelhető a békekötés pozitív hatása
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.