Húszi támadás: újabb teherhajót süllyesztettek el a Vörös-tengeren
Túlélők után kutatnak.
Túlélők után kutatnak.
A legénység kénytelen volt elhagyni a lángoló hajót.
A hajó 142 ezer hordó nyersolajat szállított, ami az ütközés miatt az Északi-tengerbe ömlött. Az Egyesült Államok nem zárja ki, hogy szándékos szabotázs történt.
A tartályhajó azután gyulladt ki, hogy összeütközött egy teherhajóval az Egyesült Királyság partjainál.
Eddig tisztázatlan körülmények közt tért le a hajó a normális hajózási útvonalról.
A rendőrség víziközlekedés veszélyeztetése miatt büntetőeljárásban vizsgálja a baleset körülményeit.
Folyamatban van a kutatás a hajótöröttek után, a mentési munkálatokra számos hajót és egy helikoptert is mozgósítottak.
Ukrajna szombaton bejelentette, hogy két teherhajó tart a Fekete-tengeren ukrán kikötők felé, az elsők július vége óta, amikor Oroszország felmondta a gabonaszállítási egyezményt.
A japán légi önvédelmi erők és a dél-koreai parti őrség mentette ki a legénység nyolc tagját.
A két orosz bázis a Közel-Keleten a hátország fontos része.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az egyre erősödő jelenségért az ország elhibázott bevándorláspolitikája tehető felelőssé.
Mutatjuk, hol lehet aláírni.
Kristof Szalay-Bobrovniczky received Robert J. Palladino at the Defense Ministry in Budapest.
A Harcosok Klubja edzőtáborában beszél a kormányfő.
Futballünnep Szarvaskenden, a Fradi tizenöt gólt rúgott mindeközben a Magyar Kupában.
Nem tudja türtőztetni magát a Tisza Párt elnöke.
Gulácsiék zsinórban a második mérkőzésüket nyerték meg a Bundesligában.
Futballünnep Szarvaskenden, a Fradi tizenöt gólt rúgott mindeközben a Magyar Kupában.
Nem tudja türtőztetni magát a Tisza Párt elnöke.
Gulácsiék zsinórban a második mérkőzésüket nyerték meg a Bundesligában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.