WHO: Bizonyítékok vannak arra, hogy a vírus a levegőben is terjed
A szervezet ismét arra hívta fel a figyelmet, hogy a járvány világszerte gyorsul.
A szervezet ismét arra hívta fel a figyelmet, hogy a járvány világszerte gyorsul.

Azokat a veszélyeztetett csoportokat, amelyeknél a vírus valóban komoly gondot okoz, továbbra is védeni kell.
A koronavírus okozta járvány kínai kutatók számításai szerint lassabban terjed a szamárköhögésnél, vagy a TBC-nél, viszont valamivel gyorsabban a „szokásos” influenzánál – áll abban a jelentésben, amelyet a New England Journal of Medicine című amerikai or
Az Egyesült Államokban újabb feltételezett koronavírusos fertőzéses esetet vizsgálnak – közölte az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) csütörtökön késő este.
Négyszáz fölé nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma Kínában, ahol a járvány már az ország 13 régióját elérte – közölte a Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedd este.
Ezen a héten kezdődik a kínai időszámítás 4717. esztendője, amit a helyi szokásoknak megfelelően többhetes munkahelyi, iskolai szünettel ünnepelnek.

Világszerte nőtt a kanyarós megbetegedések száma, nagyrészt az oltásellenes kampányok miatt – áll az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett jelentésében, amely szerint 2019 első felében egyedül Európában csaknem 90 ezer kanyarós esetet re
Rekord számú, 72 843 erdőtüzet észlelt idén az Amazonas vidékén a térség őserdeit megfigyelő Brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet (INPE).
Folyamatosan terjed a kanyaró az Egyesült Államokban, egyebek közt az oltásellenes mozgalmak miatt – közölte Anthony Fauci, a fertőző betegségek intézetének igazgatója az amerikai kongresszusban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Kiderült, hogy mit akarnak az ukránok.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.