Befejeződött a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének az építése
A Nyugati pályaudvar műemléképülete több lépésben születik újjá, a megújult csarnoképületet tanévkezdéskor birtokba vehetik az utasok.
A Nyugati pályaudvar műemléképülete több lépésben születik újjá, a megújult csarnoképületet tanévkezdéskor birtokba vehetik az utasok.

Felújítják az iregszemcsei Kisboldogasszony katolikus templom tetőszerkezetét, a rekonstrukció várhatóan novemberben fejeződik be.
A Nyugati pályaudvar műemléki rekonstrukciót kap több mint 8200 négyzetméteren.

A 7 hónapig tartó munkálatok alatt a pályaudvar utascsarnoka zárva tart – mondta Mosóczi László államtitkár.
Az eddig nyilvánosságra hozottnál jóval több, több mint 50 állat pusztult el a krefeldi állatkert majomházát elpusztító újévi tűzben.
Leégett egy kőbányai fémfeldolgozó üzem tetőszerkezete csütörtök hajnalban, a tűzben nem sérült meg senki – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.