A tojásszövetség szerint túl alacsonyak a tojásárak
Ősztől áremelésekre lehet számítani a piacon.
Ősztől áremelésekre lehet számítani a piacon.

Tojásszövetség: a termelési költségek emelkedése hajtja felfelé az árakat.

Kevesebb az import az unióban, a keresleti piacnak a termelők is örülnek.

Drágább lesz idén a tojás: darabonként átlagosan 55 forintot kérnek a kereskedők.

A termelők költségnövekedése nem okoz automatikusan áremelkedést, de megjelenhet a fogyasztói árban.

Az elmúlt évek összfogyasztása, felhasználása nem nagyon változott, évi 2,3 milliárd darab körül alakul.
A veszélyhelyzet idején felértékelődött a rövid ellátási láncú, regionálisan megtermelt élelmiszer szerepe.
A járvány idején sem volt hiány magyar tojásból a boltokban.
A nagyüzemi tojástermelés a tavalyi, csaknem 11 százalékos bővülése után idén az első fél évben mintegy 9 százalékkal csökkent éves összevetésben, így az idén várhatóan 1-1,2 milliárd tojást állítanak elő Magyarországon a tavalyi 1,24 milliárd után – közö



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tizedszerre rendezték meg a jótékonysági Mikulásfutást.

A család az első, a család érték és létkérdés a nemzet jövője szempontjából.

Sikeres mentést hajtottak végre.

A férfi megölte korábbi élettársát.

Miközben az EU döntéseit nem választott bizottságokba és háttéralkukba temeti, Magyarország valami olyasmit tesz, ami a mai Európai Unióban szinte elképzelhetetlen – írta X-oldalán közzétett bejegyzésében Mario Nawfal véleményvezér.

Riasztó állítást fogalmazott meg az amerikai tudós.

A járókelők mentettek meg egy férfit a kényszersorozástól Ukrajnában.

A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint büszkék lehetünk a magyar csapatra.

Egyedülálló energetikai beruházást hajtott végre az IKR Agrár Kft.

Az innováció területén sikeres országokat a kreativitás, a kutatás-fejlesztési eredmények tudatos védelme és hasznosítása emeli ki a mezőnyből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.