Döcögősre sikerült, de megvan férfi pólósaink első sikere
A házigazda japánok a harmadik negyed kezdetéig tartották a lépést a magyar csapattal.
A házigazda japánok a harmadik negyed kezdetéig tartották a lépést a magyar csapattal.

Az ötkarikás újonc Vas Kata Blanka negyedik helyen végzett a hegyikerékpárosok női versenyében.

Négy napja még az ötkarikás játékok arcaként tündökölt Oszaka, a nyolcaddöntő után viszont búslakodhat.

A következő három csoportmeccsen kellene összekaparnia négy pontot a női kézilabda-válogatottnak.

Tokió kapuja előtt fordult vissza Magyarovits Zoltán, és bízta rá Kós Hubertet Kapás Boglárka mesterére.

A világelső teniszező hangsúlyozta, hogy a lehető legmagasabb színvonalon szeretné képviselni Szerbiát a tokiói olimpián.

A Ferencváros irányítója egy mérkőzésen szerepelt Tokióban.

2004-től 2016-ig a medencében volt Cseh Lászlóék legnagyobb ellenfele, idén Chase Kalisz győzelmét szakértette Tokióban.

A kapitány szerint az olimpiai selejtező sikerében jobban hitt a csapat, mint a franciák elleni pontszerzésben.

Bíró Blanka, Vámos Petra és Lukács Viktória volt a legjobb emberünk, kedden Brazília ellen folytatjuk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegesedés most is komoly veszélyt jelenthet.

Nemzeti petíció indul az Ukrajna támogatásáról szóló brüsszeli követelések ellen.

Ügyet intézni így is tud, aki akar.

Mindenkinek jut elég tűzifa – hangzott el a Kormányinfón.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

Éles fordulat rajzolódik ki a NATO kommunikációjában.

Az ügylet stratégiai jelentőségű lenne.

Jelenleg a Repsol Venezuelai olajtartalékának értéke körülbelül 13 milliárd euróra taksálható.

Újítás jön az ügyintézésben.

14 ezer éves farkasból rekonstruáltak egy orrszarvút.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.