Fekete lyuk Európa határán
Embereket tüntet el.
Embereket tüntet el.

A Migrációkutató Intézet szerint a március 1-i török bejelentéssel lényegében nyílt, igaz, korlátozott háború kezdődött a török és a szíriai erők között.
Négy év óta – az EU és Törökország egyezségének megkötése és a balkáni országok határzárainak bevezetése óta – nem volt ekkora tömeg, amely egyszerre próbálkozott EU-területre jutni.

Ezek nem vették komolyan a dolgot, és úgy gondolták, blöffölök, aztán amikor megnyíltak a kapuk, egymás után kezdtek el jönni a telefonhívások, hogy zárjuk be – mutatott rá a török elnök.
A török-görög határ török oldalán több mint tíz ezer migráns gyűlt össze annak hatására, hogy Törökország bejelentette: már nem akadályozza, hogy tovább vonuljanak az Európai Unió országai felé.

A görög-török határon továbbra is pattanásig feszült a helyzet. Több száz migráns ismét kövekkel támadt a határőrökre. A görög átkelőknél maximálisra emelték a készültséget.
Ausztria 21 rendőrt küld a magyar-szerb határ megfigyelésére – erről állapodott meg hétfőn Karl Nehammer (ÖVP) osztrák és Pintér Sándor magyar belügyminiszter.

Bonyolultnak és veszélyesnek nevezte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Balkánon kialakult helyzetet, miután több tízezer migráns lépte át Európa felé a török határt.
A helyi média jelentése szerint az illegális bevándorlók Észak-Macedónia egyik főútvonalán gyalogolnak a szerb határ felé.
Elmondta: minden döntést és lépést támogatnak, amely elkerülhetővé teszi a migránsok megjelenését a Nyugat-Balkánon, ezáltal hazánk déli határán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.