Repedés a NATO egységén
Donald Trump és Angela Merkel is az északkelet-szíriai harcok azonnali beszüntetésére szólította fel az atlanti szövetség második legnagyobb haderejével rendelkező Törökországot.
Donald Trump és Angela Merkel is az északkelet-szíriai harcok azonnali beszüntetésére szólította fel az atlanti szövetség második legnagyobb haderejével rendelkező Törökországot.

A nemzetközi közösség nem reagált a korábbi figyelmeztetésekre, ezért Ankara megpróbálja megteremteni a hazatérés feltételeit Északkelet-Szíriában – írta a török elnök.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Törökország szíriai akcióival kapcsolatban a magyar kormánynak egyetlen dolgot kell figyelembe vennie, a magyar nemzeti érdeket.

Noha az EU külügyminisztereinek tegnap végre sikerült egységes álláspontot kialakítva elítélniük Törökország északkelet-szíriai bevonulását, közben jelentősen megváltozott a térség hatalmi dinamikája.

Két török minisztérium és három tárcavezető ellen vezetett be szankciókat hétfőn Washington, válaszul Törökország északkelet-szíriai offenzívájára.
Angela Merkel német kancellár a hadművelet leállítását követeli, közben Manfred Weber néppárti frakcióvezető egységes Európai Unió-szankciókat sürget.

Az ukrán külügynél az verte ki a biztosítékot, hogy Erdogan elnök fogadott az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félszigeten megválasztott két parlamenti képviselőt.
Törökország szíriai katonai műveletének azonnali leállítását sürgette Angela Merkel német kancellár vasárnap Recep Tayyip Erdogan török államfővel telefonon folytatott megbeszélésén – közölte a német szövetségi kormány helyettes szóvivője.
Legkevesebb kilenc kurd civillel, köztük a szíriai kurd közösség egyik politikai vezetőjével végzett a Törökország által támogatott arab milícia Szíria északi részén – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civil szerveze



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök is felszólal a mai háborúellenes nagygyűlésen.

Bemutatta energetikai szakértőjét a Tisza Párt elnöke.

Élő közvetítésünk.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

Már a nyomvonal is végleges, megkezdődhet az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának kialakítása.

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.

Magyar nyelven eddig nem igazán volt megbízható megoldás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.