Orbán Viktor: Röszkéből egy is elég volt!
A migránsok vagy Szíria, vagy Európa felé mehetnek: ahhoz, hogy Szíria felé, vagyis hazafelé induljanak, katonailag stabilizálni kell az ottani területeket – mondta a miniszterelnök.
A migránsok vagy Szíria, vagy Európa felé mehetnek: ahhoz, hogy Szíria felé, vagyis hazafelé induljanak, katonailag stabilizálni kell az ottani területeket – mondta a miniszterelnök.

Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön ismét azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy amikor eljön az ideje, országa megnyitja a kapukat a menekültek előtt Nyugat felé.
Az amerikai kormány feloldja a Törökország ellen hozott szankciókat, miután a Szíriában megkötött tűzszünet tartósnak látszik – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerda délelőtt a Fehér Házban tartott beszédében.
Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök Szocsiban kötött megállapodásának egy tűzszünetről szóló pontja is van.
Röviddel azután, hogy a Volkswagen-csoport (VW) kedden elhalasztotta a döntést a Törökországban tervezett autógyára építéséről, egy korábbi pályázó, Bulgária bejelentette, hogy a tervezettnél csaknem kétszer nagyobb állami támogatást nyújtana a német cégn
Az északkelet-szíriai helyzet nehéz, ezért örömteli, hogy két tagállam előremutató tűzszüneti megállapodást tudott kötni, amely remények szerint segíthet a területen kialakult konfliktus kiterjedésének megfékezésében – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-
A Törökországban lévő csaknem 4 millió szír menekült párhuzamos társadalmat alakított ki, ezért fontos a török kormánynak, hogy visszatérjenek hazájukba – mondta a Migrációkutató Intézet igazgatója.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök is felszólal a mai háborúellenes nagygyűlésen.

Bemutatta energetikai szakértőjét a Tisza Párt elnöke.

Élő közvetítésünk.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

Már a nyomvonal is végleges, megkezdődhet az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának kialakítása.

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.

Magyar nyelven eddig nem igazán volt megbízható megoldás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.