Az MSZP elnöke a Népszaván keresztül üzent
Ők bizony nem vesznek részt az ünnepi ülésen. Lelkük rajta, nélkülük is meglesz!
Ők bizony nem vesznek részt az ünnepi ülésen. Lelkük rajta, nélkülük is meglesz!

A „leleplező érvek” Tóth Bertalant, az MSZP elnökét leplezték le, az ő fejére húztak csörgősipkát.
A szocialista egészségpolitikus és társai az általuk etalonként emlegetett WHO-val is szembemennek.

Továbbra sem derült ki, mi lett a sorsa a párt által három hete felajánlott összegnek.

A kormányfő által bejelentett gazdasági intézkedések még mindig nem elegendőek a járvány gazdasági és társadalmi hatásainak kezelésére – közölte Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.
Tóth Bertalan előállt mindenféle ötlettel, amelyen a kormány már régen túl van, vagy amelyeket meg fog tenni, anélkül is, hogy erre a vattacukor-nehézségű Tóth Bertalan figyelmeztetné.

Hiába a koronavírus miatti vészhelyzet Tóth Bertalan közölte, hogy nyílt téren, de megtartják a párt hétvégi munkakongresszusát.
A virtigli szocialisták még kérkednek is a kongresszusukkal.

Ha Gyurcsány Ferenc vagy Dobrev Klára lesz Orbán Viktor kihívója 2022-ben, akkor bizonyos a Fidesz–KDNP kétharmados győzelme – véli Márki-Zay Péter.

Gyurcsány Ferenc célja, hogy az MSZP támogatottsága év végére öt százalék alá essen, jövőre pedig ráér ráfordulni a Momentum legyilkolására – mondta Kiszelly Zoltán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel még legalább 800 milliárd dollárt akar elkölteni Ukrajnára rezsijének finanszírozására.

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége több észak-magyarországi településen.

Többeket is próbált rávenni, de szóltak neki, hogy álljon le.

A Tisza Párt szakértője újabb részleteket árult el a baloldali párt terveiről.

Tarr Zoltán ráadásul egy olyan szervezetre hivatkozott a közösségi médiában, amelyet a Soros-hálózat is finanszíroz.

Von der Leyen még azelőtt alá akarja írni a Mercosur szerződést, hogy az Európai Parlament ehhez jóváhagyását adná.

„Ideje lenne a józan észre hallgatni” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

Folyamatosan dolgoznak a kukásautók az országban.

A balliberális Tisza Párt a 13. és a 14. havi nyugdíjat azonnal megszüntetné.

Eastern Hungary has caught up with Western Hungary.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.