Fidesz: Ha a baloldalon múlt volna, senki sem kapott volna támogatást
Ha a baloldalon múlt volna, akkor se a munkahelyek, se a családok nem kaphattak volna támogatást – Reagálás Tóth Bertalan (MSZP) nyilatkozatára.
Ha a baloldalon múlt volna, akkor se a munkahelyek, se a családok nem kaphattak volna támogatást – Reagálás Tóth Bertalan (MSZP) nyilatkozatára.

Hetven alapszervezet szűnt meg, kilenc megyében tagság nélküli alapszervezeteket találtak.

Az MSZP elnöksége bizalomvesztésre hivatkozva felfüggesztette Dobák István és Fekete Zoltán párttagságát.

Tóth Bertalan közölte: szeretnék elérni, hogy lehessen ingyen fürdeni a Balatonban.

A zsugorodó ellenzéki pártok még az is lehet, hogy jobban járnának, ha hinnének a csodaszarvasban.

Csak azt kívánhatjuk Magyarországnak, hogy ha eljön az idő, egyik hiéna se lakjon majd jól.

Az a tény, hogy Gyurcsány Ferencékhez fordultak, jól jellemzi az MSZP állapotát és ambícióit.

A szocialisták hiába erőltették, csak ősszel kezdődnek az érdemi egyeztetések 2022-ről.

Vannak olyan hangok, amelyek szerint a társelnöki rendszer bevezetésének semmi más célja nincs.
Bírálói szerint Tóth Bertalanra és Kunhalmi Ágnesre szabták a párt új alapszabályát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az országosan forgalmazott gyümölcslé nem felel meg a vonatkozó előírásoknak.

Horrorisztikus.

A tavalyi év utolsó hónapja a tízedik legszárazabb december volt 1901 óta.

Orbán Viktor közösségi oldalán jelent meg erről egy videó.

Beterjesztették a közös hitelfelvételt.

Lavrov szerint a „mikrofondiplomácia” nem komoly párbeszéd.

Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.

Eastern Hungary has caught up with Western Hungary.

Ez elég őrülten hangzik, de mégsem alaptalan.

A Málta elleni győzelem után már a követező feladat lebeg a válogatott szeme előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.