Az MSZP elnöke az „elnyomó hatalomról” beszélt
Bár ez a szerencsi önkormányzati választáson csúfosan megbukott, Tóth Bertalan továbbra is összefogást sürget.
Bár ez a szerencsi önkormányzati választáson csúfosan megbukott, Tóth Bertalan továbbra is összefogást sürget.

Völner Pál: a baloldal számára fontosabb az idegen hatalmak kiszolgálása, mint a magyar érdekek védelme.

Még Facebook-bejegyzések miatt is függesztettek fel párttagokat az MSZP-ben.

A párt 2017. és a 2018. évi pénzügyi kimutatásait nem a jogszabályi előírások szerint készítette el.

Jogtalanul oszlatták fel az MSZP Pest megyei szervezeteit, Kunhalmi külön perre is számíthat.

Egy higgadt kormányfői helyzetértékelésre a csúcsra járatott politikai perverzió pökhendi ostobasága a válasz.

Kunhalmi Ágnes nem „vezéregyéniség”, az MSZP programja pedig nem új, és erre már korábban sem voltak vevők a választók.
Tóth Bertalan tehát megméredzkedett a nagy versenyben, méghozzá nem mással, mint Tóth Bertalannal.

A párt elnökhelyettese Komjáthi Imre lett, a párt alelnökének Gurmai Zitát és Hegyi Gyulát választották.
Tóth Bertalan elnöksége alatt harmincéves történetének mélypontjára jutott az MSZP.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Komoly pénzek folytak el.

Mérföldkő a hazai kábítószer-ellenes küzdelemben.

Mindent bevet a Bige család, hogy egy esetleges kormányváltást követően megoldódjanak a Nitrogénművek problémái.

Kiss László egy hozzá közel álló egyesületen keresztül igyekszik közel kerülni Magyar Péterhez és pártjához.

Az ukrán férfiaknak otthon kell maradnia harcolni.

Több sebesült is van.

„Nemet mondunk a háborúra.”

Nem túl szívderítő kilátások.

Egy felvétel is tanúsítja.

A külügyminiszter ma Bejrútban tárgyalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.