Kilépési hullám előtt a szocialista párt
„Ez így nem párt! Ez így csak egy degenerálódó belterjes klub.”
„Ez így nem párt! Ez így csak egy degenerálódó belterjes klub.”

Mokrai Mihály szerint az MSZP a legutolsó tisztújításon letért a törvényes és etikus útról.

A szocialista párt vezetése gyakorlatilag felszámolóbiztosként működik.

Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Gyurcsány Ferenc pártelnökök a tudta nélkül írták alá a róla szóló megállapodást.

Rétvári Bence emlékeztetett rá, hogy a Fidesz négyszer annyival növelte a minimálbér összegét, mint a baloldali kormányok.

Egy régi vita, az MSZP és a DK küzdelme újult ki Szigetszentmiklóson.

Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan a Kínai Kommunista Párt meghívására látogatott Kínába, költségeit is a testvérpárt állta.

Az államtitkár közölte: a nemzeti polgári kormány legfontosabb prioritása, hogy saját tulajdonú otthonhoz juttassa a magyar embereket.

Tóth Bertalan: „Olyan oltóanyagot fogok választani, amely engedélyezett az Európai Unión belül.” – Kunhalmi Ágnes: „Ha [...] a kínai vakcina jut, akkor el fogom fogadni a kínai vakcinát.”

A két baloldali párt szerdán jelentette be, hogy közösen méretik meg magukat az őszi előválasztáson.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tartóztattak le két férfit Szegeden.

Az ukránok szó szerint becsatornázták az uniós forrásokat.

Letakarták a tetemet.

A Kadarkúton tavaly vesztes Lőrincz Viktória lett Magyar Péterék favoritja a Somogy vármegyei 1-es választókerületben.

Érdemes megnézni, a párt politikusai mint gondolnak a migrációról.

Az ukrán vezetés egyszerre néz szembe egy egyre kedvezőtlenebb katonai helyzettel, belső politikai válsággal és a kifulladó nyugati eszköztárral.

Mind Magyarország, mind pedig Horvátország támogatja a nyugat-balkáni országok EU-csatlakozási folyamatát.

European farmers must be protected.

Megújul a versenypályát övező 3365 méternyi közút, és szintén friss hír, hogy egy motorsport-akadémia is alakul a győri Széchenyi István Egyetem és a Hungaroring Sport Zrt. összefogásával.

Nyitott szemmel és rossz szándékkal figyelte a középületeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.