Csődközelben az MSZP utolsó bástyája
Baloldali belharcok, pénzszórás és elmaradt fejlesztések jellemzik a pécsi városvezetést.
Baloldali belharcok, pénzszórás és elmaradt fejlesztések jellemzik a pécsi városvezetést.

A szocialista politikus leszögezte, hogy az alapszabály értelmében egy férfi és egy női társelnököt is választanak majd, tehát marad a társelnöki rendszer.

Kunhalmi Ágnes elmondta, hogy külföldi, amerikai tanácsadók erőltették a putyinozást.

Űr marad Berci elnök után. Pöce.

Ujhelyi elvtárs azt mondja, az MSZP változtasson nevet, akkor édesebb lesz a citrom a szájban.

A baloldali politikus a tisztújításon nem indul a tisztségért.

A nagy garral beharangozott hős ellenállás helyett mégiscsak elvállalták a díszellenzék szerepét.

Ungár Péter szerint az ellenzék soha nem fog választást nyerni, ha elfogadja a „gyurcsányozást”.

Minap a Hírklikk hasábjain „leplezte le a végét járó Orbán-rezsimet” Tóth Bertalan, a szocialisták társelnöke.

Ha pártja támogatottságát nem is, vagyonát sikerült növelnie az MSZP társelnökének.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Zelenszkij nyolcszázmilliárd dollárt követel az Európai Uniótól.

Megdöbbentő kutatást közöltek.

Kerüljön, ha teheti.

A Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjra pályázók közel kilencven százaléka eredményes volt.

A tiltakozások során jogvédők szerint már több mint 2500 ember veszítette életét.

Orbán Balázs a Winston Marshall Show vendége volt.

Óriási leleplezés.

Scarlett Johanssont és Samuel L. Jacksont taszította le a trónról a sci-fi királynője.

A döntés túlmegy minden határon. the decision goes beyond all limits.

A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.