Tisztelt kongresszus, mondok én valamit, tessék jól figyelni!

Azon töröm tisztességtelenségben megőszült bolsevik fejemet, hogy négy egymást követő egyharmados eredményünk után miféle mozgásteret adtak nekünk a választók. Eszembe ötlött továbbá, hogy a világ hány országában fordulhatna elő, hogy a sorozatban rommá vert ellenzék újra és újra külső körülményekben keresi a hibát. Világos persze, hogy egymást újfent le akarjuk mészárolni, de ez a törekvésünk – hogy is mondjam finoman – szervesen illeszkedik a nemzetközi munkásmozgalom történetébe. Csak, tetszenek tudni, valami titkos, belső oka mégiscsak lehet ennek az újabb megsemmisítő vereségnek.

Tisztelt kongresszus, szerintem nem azért kaptunk ki, mert az MSZP-t így hívják! Továbbmegyek: azért sem, mert a Fideszé volna a magyar sajtó (egyébként nem az övék). Meg azért sem, mert hajózni szükséges. Szerintem, tisztelt kongresszus, azért kaptunk ki ismét, mert tehetségtelenek, alkalmatlanok és potyalesők vezetik pártjainkat! Olyan politikusok, akiknek tizenkét év nem elég ahhoz, hogy valami épkézláb ajánlatot nyújtsanak át az ország népének. Az ugyanis, hogy Orbán Viktor, valamint hogy Orbán Viktor, ezúttal nem segített rajtunk, tessék végre belátni!

Mondok én valamit. Szerény javaslat lesz. Szerintem most, itt, tíz percen belül mondjon le minden vesztes párt vezérkara. Mondjanak le először a vezetők: nemcsak Tóth Bertalan, de a Gyurcsány házaspár, Jakab Péter, valamint az összes csatlakozott törpepárt valamennyi vezetője! Az igazi persze az volna, ha az érintett pártok elnöksége is rögvest lemondana, és mindenki más is, aki felelős az egymás utáni vagy akár csak a legutolsó vereségért.

Tisztelt kongresszus, hatalmukat átmentő politikusaink miért nem álltak oda Márki-Zay mögé a választási gyászbeszéd idején? Miért tesznek úgy, mintha bármit is elértek volna? Mintha bárki figyelne rájuk? Mintha nem volnának törpe kisebbség? Nem volna magától értetődő, hogy minden érintett azonnal lépjen le a gyurcsányi hajóról, de úgy ám, hogy a civil élet óceánjában úszógumi nélkül igyekezzen úszóleckéket venni? Miért dédelgetjük, hizlaljuk, tartjuk ki ezeket a levitézlett figurákat? Nem az volna az általuk istenített liberális demokrácia lényege, hogy a bukott népképviselő-jelölt visszalép oda, ahonnan elszármazott? Hogy ha a nép bizalma immáron sokadszorra nem érte el, akkor veszi a kalapját, egyszerűen azért, mert ilyenkor nem tehet mást?

Eddig a gondolat, tisztelt kongresszus. Tudom, merész állítás, de mégis jöhetnének a fiatalok. Akik valamiféle méltóságot adnak az örökös ellenzéki létnek. Valamint megadják az esélyt, hogy nem kell az idők végezetéig nézni a parlamenti impotenciába becsavarodott vesztes figurákat. Nem a látvány bántó, hanem az, hogy ők mindig ott ágaskodnak, fontoskodnak, miközben az üres kamra kulcsát bízták rájuk.

Tisztelt kongresszus! Szavazzunk!

Borítókép: MTI/Kovács Attila