Egymás húsa

Csak azt kívánhatjuk Magyarországnak, hogy ha eljön az idő, egyik hiéna se lakjon majd jól.

Budapest, 2019. március 23. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetõje beszél a Tájékoztató az MSZP vezetõ testületeinek döntésérõl címmel tartott sajtótájékoztatón a Villányi úti konferencia központban 2019. március 23-án. Mellette Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke. MTI/Mónus Márton Fotó: Mónus Márton

Merjünk kicsik lenni! Kovács László, a baloldali kormányok egykori külügyminisztere, az MSZP volt elnöke sokat idézett, 2002-es kijelentése ebben a formában állítólag el sem hangzott, mégis talán a legtöbben erre emlékeznek a politikust említve. Hiába, a világ az a hely, ahol a valóságnál sokszor fontosabbak a hiedelmek, a legendák, a tényeknél pedig az, hogy a dolgok hogyan hatnak. Akkoriban persze azt hittük, hogy Magyarországról beszél a szoci politikus, ma már jól látjuk, hogy sokkal inkább saját pártjáról vizionált. Mertek kicsik lenni, és még kisebbek.

Úgy hírlik ugyanis, hogy az MSZP már akár öt tuti befutó hellyel is megelégedne a következő választáson a közös DK-s és/vagy összellenzéki listán. Ezt az öt helyet olyan méltán elismert nagyságoknak juttatná a párt, mint például a megjegyezhetetlen arcú Tóth Bertalan vagy az IQ- és helyesírási bajnok Kunhalmi Ágnes. Azt ma még nem tudjuk, hogy ez az öt hely csupán tárgyalási alap, egyfajta irányár-e, és esetleg lealkudható-e mondjuk háromra is kedvező ajánlat esetén. De ha hozzávesszük, hogy erről állítólag Gyurcsányékkal egyeztetett az MSZP, akkor inkább az utóbbi felé hajlanék. Mert bár a DK elnöke, a világ legrosszabb demokratája a rendszerváltozás korának egyik legkártékonyabb figurája, de az is biztos, hogy a szocik mai vezetését, ezeket a balnyákokat (vö. libernyákok) megeszi reggelire. És ez nem Gyurcsányról, sokkal inkább a szocialistákról mond sokat. Gyurcsány Ferenc mint az MSZP sírásója és hullarablója is egyben. Szép kép.

A közvélemény-kutatási adatok szerint mondjuk sokkal több hely nem is járna nekik, hiszen ha most lennének a választások, az MSZP önállóan talán be sem jutna a parlamentbe. De ha ilyen okos tárgyalási taktikával vágnak bele az összellenzéki összeesküvésbe, még az is megeshet, hogy frakciót sem tudnak alakítani a jövendő Ország­gyűlésben. Nem mintha ez olyan nagy baj lenne, az idő régen megérett arra, hogy a szocialista párt eltűnjön vagy, stílusosan szólva, a történelem szemétdombjára kerüljön.

A párt elnöksége természetesen abszurdnak minősítette ezeket az értesüléseket, de valójában az az abszurd, hogy az MSZP egyáltalán létezik. Az az abszurd, hogy harminc évvel a rendszerváltozás után még mindig itt vannak közöttünk annak a pártnak az utódjaként, amelyik születését százak kivégzése, ezrek bebörtönzése, százezrek külföldre menekülése kísérte. S amely párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egy egész ország életét nyomorította meg három évtizeden keresztül a „létező szocializmussal”. A Magyar Szocialista Párt persze csak addig vállalta az utódpárt szerepét, amíg a volt pártvagyont zsebre lehetett vágni, kiárusítani olcsó pénzen, s aztán úgy tettek, mint akinek ahhoz a harminc évhez az égvilágon semmi köze nincs. De volt és van! Talán akkor fejeződik be igazán a rendszerváltozás, ha a szocialista párt olyan kicsivé mer válni, hogy már nem is lesz. Ettől még persze az örökölt bolsevizmus velünk marad, még ha demokratáknak hívják is most magukat, nyilván valami ősi babonából vesznek fel más nevet, mint akik valójában, nehogy az ártó szellemek rájuk találjanak. De ez is csupán valami hamis valóságérzékelés, hiszen az ártó szellemek ők maguk.

Nekünk viszont egyelőre annyi marad, hogy kényelmes páholyból figyeljük, ahogyan egymást fúrják, faragják, csípik és marják, ahogy „egymás húsába beletépnek”, hogy majd a remélt koncból kinek jussanak a legjobb falatok. Csak azt kívánhatjuk Magyarországnak, hogy ha eljön az idő, egyik hiéna se lakjon majd jól.