„Generációjának példaképe”
Nagy Blanka nagy napjai ezek. A tavaly decemberben az ismeretlenségből reflektorfénybe lépett kiskunhalasi leányzó páratlan karrierjének vagyunk tanúi.
Nagy Blanka nagy napjai ezek. A tavaly decemberben az ismeretlenségből reflektorfénybe lépett kiskunhalasi leányzó páratlan karrierjének vagyunk tanúi.

Kilépett az MSZP-ből Érsek Zsolt, a párt megyei, illetve Hatvan térségének választókerületi elnöke, miután nem engedték neki, hogy szocialista színekben induljon Hatvan polgármesteri székéért.

Igen néven a hét végén indul útjára Szanyi Tibor új mozgalma, amit a politikus „a globális életben maradás egyik magyarországi ágaként” jellemzett, és amely állítása szerint nem kíván párttá válni.

A jövőben aktívabb munkát vár az MSZP Tóbiás Józseftől – ezzel magyarázták a párt elnökségében, miért csak most kifogásolják, hogy képviselőjük a Teneriféről jár be a parlamentbe, noha ez jó ideje köztudott volt.

Az MSZP etikai és fegyelmi ügyek tanácsa első körben csupán megrovásban részesítette a politikust, aki korábban nyílt levélben korruptnak, a koncon marakodó, degenerálódó belterjes klubnak nevezte pártját.

Az MSZP alelnöke szerint a szocialisták jelenlegi vezetése a „még elérhető egy-két önkormányzati pozíció bezsákolására, illetve a még meglévő maradék pártvagyonra koncentrál”.

Az MSZP tagja maradt Szanyi Tibor, akit csupán megrovásban részesített a párt etikai bizottsága, amiért korábban élőhalottnak, korruptnak, degenerálódó belterjes klubnak nevezte közösségét.

A korábbi évekből újrahasznosított beszéd, komédiába illő javaslatok – ezek jellemzik most az ellenzéknek a 2020-as központi költségvetés országgyűlési vitájában nyújtott teljesítményét.

Ha valahol tapasztalhatunk demokratikus deficitet, az éppen az Országgyűlés, ahol az ellenzéki pártok évek óta nem folytatnak érdemi munkát, sőt olykor erőszakkal próbálják akadályozni a törvényhozást.

– Időutazás Tóth Bertalannal! Gratulálok frakcióvezető-társamnak és a megújuló baloldalnak! – írta tegnap Facebook-oldalán Kocsis Máté.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Újabb beismerő vallomás, erre már reagált a magyar kormány is.

Hihetetlen történet.

A patrióta oldal digitális térfoglalásának zászlóshajóivá vált közösségek rövid idő alatt új erőviszonyokat teremtettek az online közéletben. A legnagyobb tematikus DPK-nak, a Zebrának már több mint húszezer tagja van.

A kezelést elkezdték, de szükség lenne a hazai finanszírozásra.

A brazil elnökkel egyeztetett Putyin.

A dán és a grönlandi külügyminiszter szerdán Washingtonba utazik.

Nem elszigetelt esetről van szó.

A recent report by the Sovereignty Protection Office has revealed serious connections.

Immár hivatalos a 8200 MW közeli adat.

Adódik a kézenfekvő, ám kínzó kérdés: miért?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.