Jobb lenne Orbánnál
Terjengős, unalmas és mellébeszélős interjút adott pénteken az Indexnek Tóth Bertalan szocialista elnök, EP-listavezető – remek tükröt tartva önmagáról az olvasónak.
Terjengős, unalmas és mellébeszélős interjút adott pénteken az Indexnek Tóth Bertalan szocialista elnök, EP-listavezető – remek tükröt tartva önmagáról az olvasónak.

A kormány gazdasági alapon áll kapcsolatban a kínaiakkal, míg a szocialisták a kommunista párttól kapták a meghívást, vagyis az ő meghívásuknak kifejezetten ideológiai-elvtársi töltete van.

A szocialisták megint lebuktak. Azt régóta tudjuk, hogy a hazudozás a lételemük, a szavak náluk már legalább hét-nyolc évtizede elveszítették eredeti jelentésüket.

A nyilvánosság előtt azt próbálják elhitetni a pécsi ellenzéki pártok, hogy összefognak, de a valóságban komoly törésvonalak húzódnak közöttük.

A Fidesz-frakció véleménye szerint Európát a bevándorláspárti brüsszeli bürokraták, a szocialisták és a többi bevándorláspárti párt veszélyezteti, mert migránsokkal akarják elárasztani a kontinenst.
A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint összegyűjtötte a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes aláírást az MSZP és a Párbeszéd – jelentette be az MSZP elnöke szerdán Szegeden.
Ha egyetlen idézetet fel tud mutatni az elnök elvtárs az elmúlt időszakból vezető kormánypárti politikusoktól, amelyben kijelentik, hogy cél az unióból való távozás, akkor álljon elő vele.

Kitelepülőpultokkal, sátrakkal, tollakkal, kütyükkel, a Népszava külön választási kiadásával, 300 óriásplakáttal és 200 citylighttal vág neki az EP-kampánynak az MSZP-Párbeszéd.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.