Trump több millió illegális bevándorlót deportálna
A Demokrata Párt már jogi lépéseket készít elő a deportálások megakadályozására.
A Demokrata Párt már jogi lépéseket készít elő a deportálások megakadályozására.
Az ukránok szerint Merz Scholzhoz hasonlóan óvatos.
Igazságügyi miniszterével sem volt elégedett a leköszönő elnök.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette, hogy Oroszország kész tárgyalásokat folytatni az ukrajnai helyzet rendezéséről.
Az amerikai elnök tömeges deportálásokkal és a kábítószer-kereskedelem elleni hatékonyabb fellépéssel is fenyegetőzött.
A „kicsi” népszerűbb, mint Donald Trump.
Fico moszkvai látogatását korábban az EU és Ukrajna tisztviselői is hevesen bírálták.
In a post shared on social media on Christmas Day, Keith Kellogg emphasized the importance of peace.
Lengyelország EU-ügyekért felelős államtitkára szerint az elnökség fő üzenete a biztonság lesz, amely az ukrajnai háború és annak EU-ra gyakorolt hatása miatt kulcsfontosságú.
Alaszkai törvényhozók szerint a hegycsúcs megérdemli, hogy megtartsa eredeti atabaszk nevét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Közösség elleni uszítás miatt kapott bejelentést az ügyészség.
A magyar teniszező nagy terveket szövöget a következő hetekre.
Dárdai Bencéék hiába vezettek a 91. és a 99. percben is a Köln ellen.
Megvannak a CineFest idei nyertesei.
Szerszámnyéllel sújtott le a fejére.
Kylian Mbappé korai gólja ellenére sem volt könnyű meccse a királyi gárdának.
Újabb részletek derültek ki Tyler Robinsonról.
Szerszámnyéllel sújtott le a fejére.
Kylian Mbappé korai gólja ellenére sem volt könnyű meccse a királyi gárdának.
Újabb részletek derültek ki Tyler Robinsonról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.