Afroditi Latinopoulou bevezető beszéde után az indiai Ram Madhav, az India Foundation elnöke az amerikai Carla Sandsszel, az AFPI energetikai és környezetvédelmi alelnökével folytatott diskurzust, és Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője műsorvezető kérdéseire válaszoltak.

Mit gondolnak az új Trump-adminisztrációról, mi változott meg, illetve miben változtatta meg a politikai helyzetet a világon az új Trump-adminisztráció? Mik az új tendenciák és az új eredmények a nemzetközi politikában? – erre a kérdésre keresték a választ a panelbeszélgetésen.
Trump elnök igazságos kereskedelmet akar, a viszonosság elvén működő megállapodásokkal
– mondta Carla Sands. Ezután kifejtette: látható, hogy lezárult az Egyesült Királysággal történő kereskedelmi megállapodás. Most másokkal is folyik az egyeztetés: Indiával, az Európai Unióval, Dél-Koreával és Japánnal és még sokan másokkal. Elmondta, hogy a kereskedelemben azt szeretnék elérni, hogy az előnyös legyen Európa és az amerikai ágazatok számára is.
Ezután az indiai Ram Madhav válaszolt a műsorvezető kérdésére. Köszönetet mondott a CPAC-nak, amiért Indiából is meghívtak valakit a panelba, majd kifejtette, hogy az egész kétnapos konferencián ő az egyetlen, aki nem nyugatról érkezett, ami üzenetértékű. Egyrészt azt jelenti, hogy a patriótáknak vannak barátaik Európán kívül is, de a másik fontosabb üzenet talán az, hogy a liberálisok mindenhol megtalálhatók a világon, és India sem kivétel.
Nagyon sok barátjuk van Európán és Amerikán kívül is, és az egyik barátjuk, akire számíthatnak, azok mi vagyunk. Mi Indiában látjuk a kihívásokat, amelyekkel mostanában szembesülünk. A politika az egyik oldala ennek. Több megállapodásra és tárgyalásra van szükség. A nagyobb kihívás az, hogy milyen elvekért állunk ki
– mondta Madhav. Majd azzal folytatta, hogy lehet, nem is nevezné magát konzervatívnak, de kulturális nacionalistának szívesen nevezi magát.
Kiállunk a vallás, Isten, a család, a nemzet, a szuverenitás, a patriotizmus mellett, önök mellett állunk.
– Ezeket meg kell védenünk, és erre nincs is jobb idő a konzervatívok számára, mint most, hiszen az USA-ban ott van Trump, ott van Meloni Olaszországban, Netanjahu Izraelben és Orbán itt, Magyarországon – jelezte. Majd kiemelte, hogy a harchoz több barátra lesz szükség, hozzájuk hasonló barátokra, indiaiakra, és megígérte, hogy India is csatlakozik az értékekért való küzdelemhez.
Mi a legnagyobb fenyegetés Magyarországra nézve?
– Nem az Európai Unió, hanem Soros György, pedig Soros György nem egy kormány, nem miniszterelnök, csak egy civil szervezetet képvisel, de fenyegetésként lép fel a szuverén államokkal szemben. Ezek olyan heteropoláris erők, amelyekkel szemben fel kell vennünk a küzdelmet, le kell győznünk őket, és mi önökkel tartunk! – mondta Madhav.
– A baloldal rendkívül szervezett, és gyakorlatilag satuba fogták a világot. Vannak országok, amelyek visszautasítják ezt, de mindannyian látjuk, és ez hatással van az életünkre. A Trump-kormányzat ezt visszautasította, de hogyha a konzervatívok nemcsak szerveződnének, hanem mandátumot hoznának létre, amelyet beteljesítenek, akkor felvehetnék a küzdelmet, és le is győznék őket. Így a nemzeti szuverenitás és minden egyén szuverén teret nyerne – folytatta a gondolatmenetet.
A baloldaliak és a globalisták ne nyerjenek, nekünk kell nyernünk. Ehhez nem fér kétség. Hogyan érjük ezt el? Úgy, hogy együtt dolgozunk. Tehát a kapcsolatfelvétel is fontos.
Borítókép: A CPAC Hungary a világ minden tájáról bevonzotta a patriótákat (Fotó: MTI)