Lánchídi csata
Tüttő Kata azért háborgott, mert a Lánchíd is szerepel az augusztus 20-i ünnepség helyszínei között.
Tüttő Kata azért háborgott, mert a Lánchíd is szerepel az augusztus 20-i ünnepség helyszínei között.

Karácsony ígéretei ellenére továbbra sem lehet tudni, hogy mikor írják ki a kivitelezői pályázatot.

Ebben a súlyos helyzetben a főpolgármester az érdemi cselekvés helyett politikai játszmába kezdett.

Több mint fél éve tisztában van azzal Karácsony Gergely, hogy a Lánchíd állapota napról napra romlik.

Tüttő Kata pedig arról is beszélt, hogy a főváros saját forrásokból is igyekszik védőfelszerelést biztosítani az egészségügyi dolgozóknak.
Megalakult a koronavírus elleni védekezéssel foglalkozó fővárosi operatív törzs – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-t.
Negyedik alkalommal rendezte meg a globális klímasztrájkot a Fridays for Future csoport. Gyurcsány és más baloldali politikusok igyekeztek ellopni a show-t, ám a fiatalok nem rájuk voltak kíváncsiak.

Visszatértek a főváros vezetésébe a Gyurcsány-Bajnai-korszak bukott politikusai, és az önkormányzati cégekhez delegáltak jelentős fizetésemeléseket is kaptak.

Színes főpolgármester-helyettesi csapat segíti majd Karácsony Gergely munkáját. A brigád összetétele sokunkat meglepett. (Állítólag magát a főpolgármestert is, de ebbe most ne menjünk bele…)

A Hír TV közéleti B-közép csapatának rendhagyó elemzése leginkább a felszabadítóként tetszelgő új budapesti városvezetés megalakulását járta körbe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.

Folytatódik a DPK országjárása.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

A Tisza Párt gazdaságpolitikai hátországának újabb tagja lepleződött le.

Mi, magyarok tíz éve nemet mondunk a tömeges illegális migrációra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.