Videón, ahogyan a levegőben kigyulladt a repülőgép
A tüzet az okozhatta, hogy a gép egy madárnak ütközött.
A tüzet az okozhatta, hogy a gép egy madárnak ütközött.

Egy fekvőbetegosztályon csaptak fel a lángok.

A szakértők szerint a szárazság, és így a globális felmelegedés miatt ég az erdő mintegy ezer hektáron.

A hatalmas füst miatt le kellett zárni az M3-as autópályát.

A tűz átterjedt az ingatlannal egybeépített autószalonra.

Az Egyesült Arab Emírség fővárosának egyik szegényebb negyedében található lakóházban keletkezett a tűzvész.

A dél-koreai hatóságok mintegy ezer embert, köztük hétszáz turistát evakuáltak, tizenöt iskolát kiürítettek.

A szomszédos épületet ki kellett üríteni.

Az oltási munkálatokban egy katonai helikopter is részt vesz.

Lángolt a konyha, a sárvári asszony súlyosan megsérült.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A hír, miszerint Emmanuel Macron felesége férfiként született, az elmúlt négy évben egyre csak erősödött.

Brüsszel a német energiapolitikát elfogadja, a magyar ellátásbiztonságot viszont támadja.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

A londoniak két találata is vitatott körülmények között született, a címvédő sorozatban negyedszer is kikapott a bajnokságban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.