Berlinben harmincnyolc támadás ért tűzoltókat szilveszteréjszaka
Előfordult, hogy oltás közben petárdákkal dobálták meg őket.
Előfordult, hogy oltás közben petárdákkal dobálták meg őket.

A tűzoltókat idén már több mint tízezer alkalommal riasztották szabadban keletkezett tüzekhez.

A tűzoltókat a XIII. kerületi Csanády utcához riasztották, ahol egy műszaki kiszolgáló helyiség égett.

A polgármester elmondta, hogy valószínűleg elektromos zárlat okozta a tüzet, amely belekapott a tetőszerkezetbe.

Körbehatárolták a tüzet a tűzoltók a X. kerületi Csillagvirág utcában, ahol egy kétszintes, újépítésű raktár- és irodaépület gyulladt ki szombat hajnalban.

Mintegy három-négyezer négyzetméterre terjedt ki a tűz, amelyet a földről hat, a magasból pedig további három vízsugárral oltottak.

Országszerte több mint 150 esethez riasztották a tűzoltókat. A vihar a legtöbb munkát Zala megyében adta.

Több káreset felszámolása még folyamatban van, főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Jellemzően kidőlt fák és leszakadt faágak miatt kellett a helyszínre érkezniük.
A frissen végzett tűzoltók a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ öthónapos kiképzését tudhatják maguk mögött.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

Nicsak, ki üvölt? – csodálkozik Kocsis Máté

Sokatmondó az a kiemelt figyelem, amellyel az amerikai elnök kezelte a magyar miniszterelnököt.

„Ezek a beruházások egyébként jellemzően mind magas technológiai minőségű beruházásokat jelentenek.”

A lap szerint Trump elkötelezett a konzervatív vezetők támogatása iránt.

A fellebbezés elbírálásáig elhagyhatta a börtönt Nicolas Sarkozy.

Ez a verdikt nagyon szépen hangzik, a nagy kérdés, mennyit lehet ebből megvalósítani?

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd új elnöke.

Mindössze perceket adott a sors arra, hogy a szülök és elsőszülött gyermekük együtt lehessenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.