Olcsóbbak lesznek az új lakások
Most vagy soha érzet alakulhat ki a piacon, ami gyorsan kedvező eredményekre fog vezetni.
Most vagy soha érzet alakulhat ki a piacon, ami gyorsan kedvező eredményekre fog vezetni.

A járvány első hulláma során a panelek lettek olcsóbbak, most a drága belső városrészekben érezhető leginkább változás.

Bár valamivel csökkent Budapest, az agglomeráció és Győr-Moson-Sopron megye túlsúlya, így is nagyok a területi aránytalanságok.

Jelenleg 468 lakásberuházás zajlik Budapesten, amelyekben 34 ezer lakás épül, ezeknek több mint harmada nem érhető még el a vásárlóknak.

Miközben jelentős családtámogatások érhetők el otthonteremtésre, átalakult az új lakások kedvezményes adója.

Az idei első félévben 8697 új lakás épült, ami 34 százalékkal több, mint 2019 első hat hónapjában.

A következő időszak kisebb visszaesése után a rozsdaövezeti lakásáfa hozhat felfutást.

Szinte budapesti árakon kelnek el a Balaton partján az elmúlt években nagy számban átadott új lakások.

Amíg nem elérhető a rozsdaövezeti ötszázalékos áfa, a családi házak lehetnek előtérben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.