Sikeresen leszállt a Hajabusza-2 a Ryugu kisbolygóra
Sikeresen leszállt a Hajabusza-2 japán űrszonda a Ryugu kisbolygó felszínére – jelentette be pénteken a japán űrhajózási és -kutatási hivatal.
Sikeresen leszállt a Hajabusza-2 japán űrszonda a Ryugu kisbolygó felszínére – jelentette be pénteken a japán űrhajózási és -kutatási hivatal.

Kémiai folyamat eredményeként létrejöhetnek a víz összetevői a Hold felszínén: a NASA kutatói olyan kémiai folyamatot írtak le, amelyben létrejönnek a víz összetevői a Hold elemei és a napszél révén.
Az Egyesült Államok mihamarabb újra embert akar küldeni a Holdra, immár állandó jelleggel és magán űripari vállalkozások bevonásával – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA igazgatója csütörtökön Washingtonban egy sajtóbeszélgetésen.
Az űrben még kozmonauták segítségével sem lehet megjavítani az orosz Szpektr-R (Radioasztron) űrteleszkópot – jelentette ki csütörtökön Nyikolaj Kardesev, a program egyik vezetője Moszkvában.
Úgy hangzik, mintha sci-fi filmről lenne szó, pedig űrkutatók valóban arra keresik a választ, hogy miként vájhatnák ki egy kisbolygó belsejét úgy, hogy ott űrállomás működhessen.

Az űr nem csendes: amikor a Napból érkező nagy energiájú részecskék elérik a Földet körülvevő, védelmező mágneses buborékot, olyan hangot hallathat, mint egy óriási dobütés – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
Február 22-re tervezik a Hajabusza-2 japán űrszonda landolását a Ryugu kisbolygón – közölte a japán űrkutatási hivatal, a JAXA.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tovább fejlődik az egészségügy.

Térképeken, animáción mutatjuk, mire számíthat holnap.

A Nézőpont Intézet szerint tartóssá vált a kormánypártok előnye

Nem tetszik a Tisza Párt képviselőjének, hogyha a kerületi lakosok gátat szabnak a bulinegyed terjeszkedésének.

A lapunknak nyilatkozó helyiek szerint tarthatatlan a helyzet.

Stratégiai kibermegállapodás.

Kijev a Nyugatban reménykedik.

Akár a havi hitertörlesztő is kijöhet a januári adóváltozások révén a családoknál maradó pénzből.

Budáról érkezett.

Az új EV2 a Renault 4 és a jövőre érkező Skoda Epiq, valamint a Volkswagen ID Cross riválisa lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.