Maszk és távolságtartás a templomokban
A szokásos egyházi alkalmak helyett alternatív megoldásokkal készülnek az egyházak.
A szokásos egyházi alkalmak helyett alternatív megoldásokkal készülnek az egyházak.

Javasolják továbbá, hogy a lelkészek és a hívek fokozottan ügyeljenek a higiéniai szabályok betartására az úrvacsoraosztáskor.
Az egyház, az egyházak akkor fognak megújulni, ha azt a lelki feladatot végzik, amelyet Jézus Krisztus rájuk bízott – mondta az MEE elnök-püspöke kedden Budapesten.
2020 az úrvacsora éve. Temérdek beszélgetés és program várja majd az érdeklődőket, amelyek során arra emlékezhetünk, hogy Jézus Krisztus a tanítványaival úrvacsorai közösséget formált.

A kiírók az úrvacsora témában várják az alkotásokat, amelyekből a 2020-ra meghirdetett Úrvacsora évében kiállítást is rendeznek.
A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) zsinata tematikus évet hirdet: 2020 az úrvacsora éve lesz – közölte MEE kommunikációs szolgálata csütörtökön az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A héten 10-12 fok is lehet.

A klánszerű családokban az egyik szülő a domináns, aki nem tűri, hogy gyermeke más utakat járjon.

A DK-s politikust vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség.

A Református Egyházak Világközösségében terjed a woke.

Vizsgálat indult az ügyben.

Tusk Brüsszel háborús pszichózisát követi.

Új amerikai külpolitikai korszak kezdődött.

Az FTC ír vezetőedzője a játékvezetőről és Gruber Zsomborról is beszélt.

Los Angelesben, a Crypto.com Arenában rendezték meg a 68. Grammy-díjátadót, amely idén nem botrányoktól, hanem zenei teljesítményektől volt hangos. A 2026-os gála a műfaji sokszínűségről, új kategóriák bevezetéséről és több történelmi pillanatról szólt – élükön Bad Bunny Év albuma-győzelmével és Kendrick Lamar domináns szereplésével.

A Bokros-csomag következtében az elmúlt másfél évtizedben a 15–49 éves nők létszáma 13 százalékkal csökkent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.