A Fehér Ház szóvivője szerint Obama és munkatársai „komisz jegyzeteket” hagytak hátra
Az előző amerikai elnök, Barack Obama és munkatársai „komisz jegyzeteket” hagytak hátra – mondta Stephanie Grisham, a Fehér Ház szóvivője kedden egy rádióműsorban.
Az előző amerikai elnök, Barack Obama és munkatársai „komisz jegyzeteket” hagytak hátra – mondta Stephanie Grisham, a Fehér Ház szóvivője kedden egy rádióműsorban.

A török offenzíva Szíriában hozzásegítette az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistáit ahhoz, hogy újraszerveződjenek – állapította meg a Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) kedden nyilvánosságra hozott egyik belső dokumentuma.
Vádat emeltek a zárkájában halálát lelő pedofil Jeffrey Epstein börtönőrei ellen – jelentette kedden az amerikai média.
Teherán megvádolta hétfőn az Egyesült Államokat azzal, hogy beleavatkozik az ország belügyeibe, miután Washington támogatásáról biztosította „az iráni népet” az üzemanyagár-emelkedés elleni tüntetések idején.
Elutasítóan reagált Észak-Korea hétfőn Donald Trump amerikai elnök felvetésére egy újabb csúcstalálkozóról: Phenjan leszögezte, hogy nem áll érdekében több olyan találkozót tartani Washingtonnal, amely semmiféle haszonnal nem jár számára.
Ismeretlen tettesek egy meccset néző kerti parti résztvevőire rontottak rá. A hatóságok tájékoztatása szerint a városban vasárnap ez volt a második lőfegyveres támadás.
A nagyon zsúfolt 2020-as év előtt az elnök kihasználta egy szabad hétvége előnyeit, és megkezdte a szokásos évi kivizsgálásának első szakaszát.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Azt állítják ez az egyszerű gyakorlat életet menthet.

A Fidelitas Ruszin-Szendi Romulusz kijelentései miatt indított petíciót.

Nagy Attila Tibor erős gyomrost adott a Tisza elnökének.

Néhány fontos szempontot célszerű figyelembe venni.

Donald Trump rábólintott a megállapodásra, a szenátus pedig már meg is szavazta.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a helyzet különösen aggasztó.

Az amerikai elnök levélben fordult Jichák Hercog izraeli államfőhöz.

Mindkét meccset meg kellene nyernünk, hogy a pótselejtező sorsolásakor esélyünk legyen könnyebb ágra kerülni.

Szeretem Magyarországot! – mondta lapunknak Grzegorz Musial, aki az idei PesText fesztivál egyik legkülönlegesebb vendégeként érkezett hazánkba.

A kiszámíthatóbb gazdasági környezet és az új lehetőségek dinamizálják a növekedést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.