Trump megbüntetésére készülnek a demokraták
Amerikai jogászok vitatják, hogy vádat lehet-e emelni hivatalban lévő elnök ellen, de könnyen lehet, hogy a Mueller-jelentésben foglaltak a továbbiakban is kísértik Trump elnökségét.
Amerikai jogászok vitatják, hogy vádat lehet-e emelni hivatalban lévő elnök ellen, de könnyen lehet, hogy a Mueller-jelentésben foglaltak a továbbiakban is kísértik Trump elnökségét.

Az amerikai haditengerészet és a parti őrség hajói keltek át a Tajvani-szoroson vasárnap – közölte az amerikai hadsereg, hangsúlyozva, hogy az átkeléssel demonstrálni kívánták Washington „elkötelezettségét az Indiai- és a Csendes-óceán térségének szabad é
A Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság nem talált bizonyítékot arra, hogy Donald Trump amerikai elnök választási kampánytörzse vagy munkatársai „egyeztettek vagy összejátszottak” az oroszokkal – közölte a szövetségi törvényhozáshoz írt levelében Willi
Románia áthelyezi izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe – jelentette be Viorica Dancila román kormányfő vasárnap Washingtonban.
Az amerikai elnök újságíróknak térképeket is mutatott, amelyeken az Iszlám Állam által egykor uralt területek, illetve a már felszabadított vidékek láthatók.
A szíriai kormány pénteken elítélte a Golán-fennsík izraeli fennhatóságának elismeréséről előző nap tett amerikai bejelentést, egyben leszögezte, hogy Damaszkusz eltökélt szándéka minden lehetséges eszközzel visszaszerezni a területet.
Venezuela gazdasági válsága, valamint az Egyesült Államok Irán elleni szankciója nagymértékű instabilitást jelent a nemzetközi nyersolajpiacon.

Magyarország már megmutatta, hogyan lehet fellépni a népességcsökkenés ellen, és Amerikában is ébredezik a liberális túlsúly jobboldali ellenzéke.

„Pokolfajzat férjnek” nevezte Donald Trump amerikai elnök szerdán főtanácsadója, Kellyanne Conway férjét az őróla írt, az elnök elmeállapotát bíráló, egymást követő mikroblog-bejegyzései miatt, s Conway ebben a helyzetben nem a férjét, hanem az elnököt ve



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mérföldkő a hazai kábítószer-ellenes küzdelemben.

Mindent evet a Bige család, hogy egy esetleges kormányváltást követően megoldódjanak a nitrogénművek problémái.

Kiss László egy hozzá közel álló egyesületen keresztül igyekszik közel kerülni Magyar Péterhez és pártjához.

Nem túl szívderítő kilátások.

Több sebesült is van.

„Nemet mondunk a háborúra.”

Egy felvétel is tanúsítja.

A külügyminiszter ma Bejrútban tárgyalt.

Az énekesnő egy hónap alatt körülbelül tíz kilót fogyott.

Az Eurostat legfrissebb számai sallangoktól mentesen mutatják be a kormány eredményeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.