Tovább csúsznak az útfelújítások a XV. kerületben
2024-ig ugyanolyan marad a Rákos út.
2024-ig ugyanolyan marad a Rákos út.

Várhatnak a főútvonalak felújítására a IV. kerületiek, a főváros tologatni kezdte a tervezett projekteket.
Újabb szilárd burkolattal ellátott utat adtak át a XVI. kerületben.

A kormányzat külön támogatási kerettel sietett a lenullázott fővárosi városrészek segítségére.

A kormány segítő kezet nyújthat a Karácsony Gergely főpolgármester által lenullázott kerületeknek.

Idén 430 kilométernyi három, négy, illetve öt számjegyű út újulhat meg, a július elsejétől igényelhető falusi csok pályázóitól az első három hónapban 14 milliárd forintnyi igényt fogadtak be.
A 2019-ben meginduló első ütemben 163 helyszínen csaknem 430 kilométeren kezdődik meg a felújítási munka – közölte Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ezek voltak Orbán Viktor legnézettebb videói az idén, mutatjuk a számokat is.

Kulcsfontosságú megállapodás született az alacsony energiaárak érdekében.

Frontális baleset történt Szolnok határában.

Az interaktív kibeszélő a digitális polgári körök Facebook-csoportjában lesz látható.

A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.

Legalább 159 ember halt meg és több tucatot még mindig keresnek a november 26-i hongkongi tűzvész után.

A Matteo Salvini vezette kormánypárti Liga az Ukrajnának szánt támogatás elhalasztását szorgalmazza.

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A müncheniektől két gólt is les miatt vettek el.

Új nagyszabású kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.