Nem legelőt, hazát védünk
Demeter Szilárd Vajda János-emlékház kiállításának megnyitóján mondott ünnepi beszédet Válon.
Demeter Szilárd Vajda János-emlékház kiállításának megnyitóján mondott ünnepi beszédet Válon.

Vajda János A képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása című operájának ősbemutatója után egy évvel, a Magyar Állami Operaház az OperaVision internetes platformján élőben, ingyenesen közvetíti az előadást november 19-én 20 órától.

A képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása holnap este látható először az Eiffel Műhelyházban.

Erdéllyel nem nehéz bennünket megríkatni – így indítja rövid cikkét Kosztolányi Dezső a Nyugat 1920. márciusi számában, annak is a vége felé, a kritikai rovatban.

Vajda János Filharmóniai ünnepi nyitányának ősbemutatójával ünnepli alapításának 166. évfordulóját a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara december elsején a Pesti Vigadóban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jót akart, nem jó embereknek.

Hiánypótló honlap indult el Budapest 1944-es amerikai bombázásáról.

Ennek a csatának nem lett győztese.

Újabb vármegyében mutatjuk meg, milyen állapotban van a Tisza Párt hátországa.

A rendelet értelmében január 1-jétől a fiatal férfiaknak kötelező orvosi vizsgálaton részt venniük, és regisztráltatniuk magukat.

Legalább tíz tisztséget tölt be.

A Fidesz–KDNP levelet küldött Metsolának.

Többek között a technológiai és energiaipari szegmensről is.

"Our grand plan is to create a work-based society in Hungary," declared the prime minister.

Az alkotók Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából az író különleges életútját és sokszínű életművét mutatják be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.