Nagypénteken a hívek szigorú böjtöt tartanak
Az Országgyűlés 2017. március 7-én nyilvánította munkaszüneti nappá nagypénteket, a keresztény tanítás szerint Krisztus szenvedésének és kereszthalálának napját.
Az Országgyűlés 2017. március 7-én nyilvánította munkaszüneti nappá nagypénteket, a keresztény tanítás szerint Krisztus szenvedésének és kereszthalálának napját.

A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) zsinata tematikus évet hirdet: 2020 az úrvacsora éve lesz – közölte MEE kommunikációs szolgálata csütörtökön az MTI-vel.
A Szent Péter-bazilikában bemutatott misén mondott homíliájában az egyházfő kijelentette, a rászorulókhoz való közelség határozza meg az egyház „lelkét és képét”.
A melkita görögkatolikus pátriárka méltatta Orbán Viktort bátorságáért, valamint országa és Európa jövőjére vonatkozó elképzeléseiért, hiteles európai keresztény vezetőnek nevezve őt.

Az ep-választásnak óriási a tétje, az elvilágiasodott, bevándorláspárti erők néznek szembe a nemzetek Európájának gondolatát támogató, a keresztény kultúra védelmét fontosnak tartó közösségekkel.

Az utóbbi években a malajziai és szingapúri diákok is növelik a helyi muszlim vallásúak számát, különösen Dunedin egyetemvárosban.

Dokumentumfilm készült Kelemen Didák (1683-1744) minorita ferences rendfőnökről és misszionáriusról, az alkotás premierjét szerdán tartják Miskolcon.
Egykor még szent, mára viszont diszkóvá, Frankenstein-bárrá vagy gördeszkaparkká alakított épületek is ismertek, miközben az Egyesült Államokban divatos otthonokat varázsolnak egyes templomokból.

A csütörtök reggeli muzulmán ima keretében megnyílt a hívek előtt Isztambulban Törökország legnagyobb, 63 ezer ember befogadására képes dzsámija – jelentette az NTV török hírtelevízió.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Biztonsági kamera rögzítette a brutális gyilkosságot.

A miniszterelnök megköszönte a magyaroknak az október 23-i óriási részvételt.

Ukrajnát pedig minél előbb fel kellene venni az EU-ba.

Mráz Ágoston Sámuel szerint Magyar Péter csúfos kudarcot vallott október 23-án.

Minden eddiginél többen vettek részt a Békemeneten.

Hátrébb az agarakkal! Ne siesse el Brüsszel az orosz befagyasztott vagyon ukrajnai felhasználását, figyelmeztetett Fico.

A férfit a Biden-adminisztráció szabadon engedte.

A végsebesség-világcsúcs után most az elektromos autók kategóriájában állított fel körrekordot a Yangwang U9 Xtreme.

Rafael Benítez évente 4,4 millió fontot keres majd.

The Hungarian prime minister spoke to members of the press in Brussels following the EU summit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.