Ferenc pápa: A diadalittas világra Jézus alázattal válaszol
Ferenc pápa szerint Jézus a kereszthalálát megelőző jeruzsálemi bevonulásával már megmutatta, melyik életutat kívánja példaként felmutatni az emberiségnek.
Ferenc pápa szerint Jézus a kereszthalálát megelőző jeruzsálemi bevonulásával már megmutatta, melyik életutat kívánja példaként felmutatni az emberiségnek.
Erdő Péter ismertetése szerint 2020. szeptember 14–18. között a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz.
Ferenc pápa kedden elhagyta a Vatikánvárost, hogy felkeresse az olasz fővárost. A pápa látogatást tett a római városházán, ahol egyebek között tisztelettel adózott az ókori városnak, amely sok évszázados fennállása idején „képes volt a különböző emberek i
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Vatikánban mutatta be a kongresszus programját, melyet majd a Hősök terén bemutatott mise zár.
A katolikus egyház vezetője hangsúlyozta, hogy a keresztények bűnt követnek el, ha antiszemita nézeteket vallanak, hiszen a zsidósággal közös örökséggel bírnak.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke hangsúlyozta: Ferenc pápa záróbeszéde egyaránt szólt az egyházhoz és a társadalomhoz.
A katolikus egyházfő förtelmes bűntetteknek nevezte a papok által gyermekek ellen elkövetett visszaéléseket, melyeket – szavai szerint – el kell törölni a Föld színéről.
Az egyházat érő vádakról beszélt Ferenc pápa a kiskorúak védelméről a Vatikánban csütörtökön kezdődő püspöki tanácskozás előtt, miközben a papok általi szexuális visszaélések áldozatai a pápai államnál tartottak tiltakozó demonstrációt.
A bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szerint nagyszerű lenne, ha az Eucharisztikus Kongresszust boldoggá avatás is kísérhetné.
A Vatikánban hétfőn fogadták a magát ideiglenes venezuelai elnöknek kikiáltó Juan Guaidó ellenzéki vezető küldöttségét, amely a Szentszék és Olaszország támogatásáért lobbizott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem viccel.
A nagy harcban alulmaradó DVSC-nél a vereség ellenére büszkék a csapatra.
A főpolgármester felelőssége, hogy a város működjön.
A 64 éves nőnél a nyomozók 19 alufóliába csomagolt droggyanús anyagot találtak, és kábítószer-kereskedelem gyanújával őrizetbe vették.
Egyetlen szabálytalan áthaladás során akár több százezer forintos csekket is kiszabhatnak.
Figyelmeztetett a Honvédelmi Minisztérium.
A rendőrségnek kellett rendet tenni.
Túl lett pumpálva a lufi.
Egyetlen szabálytalan áthaladás során akár több százezer forintos csekket is kiszabhatnak.
Figyelmeztetett a Honvédelmi Minisztérium.
A rendőrségnek kellett rendet tenni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.