Ferenc pápával találkozott a Vatikánban a Böjte atya vezette gyerekcsapat

A dévai Szent Ferenc alapítvány által segített harminc lány és fiú vett részt Ferenc pápának a Szent Péter téren tartott, szerdai általános audienciáján Böjte Csaba atya vezetésével, aki azt kérte a pápatól, nyilvánítsa egyházi ünnepnapnak a június elsejei gyereknapot, amikor az idén az egyházfő éppen Csíksomlyón lesz.

Forrás: MTI2019. 05. 08. 16:58
Forrás: facebook.com/erikofm/
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondta, hogy Esztergom és Csehimindszent közös ajándékaként átadták Ferenc pápának Mindszenty bíboros esztergomi szobrának kisebb másolatát, valamint egy ereklyéskövet is. „Amikor a pápának elmondtuk, hogy a magyar egyház és a magyar nép mennyire várja Mindszenty bíboros boldoggá avatását, a pápa azt mondta, a bíboros mártír volt”- számolt be Kovács Gergely.

Mindszenty József halálának évfordulóján csütörtökön misét mutatnak be a vértanú Szent Istvánról elnevezett Santo Stefano Rotondo római körtemplomban. A szertartást Angelo Amato bíboros, a vatikáni szentté avatási kongregáció nyugalmazott prefektusa celebrálja. A misén a dévai Szent Ferenc alapítvány gyerekkórusa énekel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.