Csúnyán visszaélt Böjte Csaba bizalmával a Népszava
Megszakította az interjút a szerzetes.
Megszakította az interjút a szerzetes.

Beismerte a szakmaiságot nélkülöző tettét az Átlátszó Erdély munkatársa.

Kontinensünk gondolkodását a ferences szerzetes szerint alapvetően ma is Jézus tanítása formálja.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány és Böjte Csaba Erdélybe szóló meghívásnak tesz eleget a Kaláka.

A gyerekek levélben írhatják meg három kívánságukat a karácsonyi angyalnak, aki ezek közül legalább egyet teljesít.

A Tranzit Fesztivál szervezői azt kérik a rendezvény résztvevőitől, hogy adományokkal segítsék Böjte Csaba munkáját.

– A mai ember mindenféle táplálékkiegészítőt használ, hogy okosabb, szebb legyen, jobban álljon a haja, de arra, hogy a lelkünk tisztább és világosabb legyen, arra nem – mondta Böjte Csaba.

Böjte Csabának kétoldali tüdőgyulladása lett a koronavírustól, ezért az egyik budapesti kórházban oxigénre szorult.

Sajnos a fertőzés miatt most nem mehet emberek közé, így szentmiséket sem tud tartani.

A gyergyószárhegyi önkormányzat várja az adományokat ahhoz, hogy megőrizhessék a szerzetes emlékét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.