A digitális munkarend a jövőben is az iskolai oktatás része lehet
De a szabályozás egyetlen esetben sem írná elő kötelezően azt.
De a szabályozás egyetlen esetben sem írná elő kötelezően azt.

Az új enyhítések célja, hogy a járványhelyzet ideje alatt lelassult, esetleg abbamaradt beruházások folytatódhassanak.
Az Országgyűlés döntése értelmében több, az egészségügyi ellátást érintő szabályozás módosul.
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége visszavonta a hazai futballmérkőzésekre vonatkozó korlátozásokat.
Remélem, hogy az igazság pillanatát felismerik azok is támadtak bennünket – írta Varga Judit.

Ezzel párhuzamosan a magyar állampolgárok mentesülnek a karanténba vonulás kötelezettsége alól.

A veszélyhelyzet megszüntetéséről a kormány dönt, és az után veszti hatályát a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény.
A megszüntetésről a kormány dönt, és a törvény az időpont ismertté válása után veszti hatályát.

Folyamatosan hetven százalék körüli volt a támogatók aránya, a legutóbbi héten pedig 78 százalék.

A baloldal nem szavazta meg a járványügyi készültséget és a lakossági könnyítéseket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.

A miniszterelnök Brüsszelben már olvasta ezeket a javaslatokat.

A Tisza-vezér ismét kozmetikázhatta a számokat.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A magyar miniszterelnök a migráció veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Úgy támogatja a gazdagokat, hogy nincs rá szükségük, miközben a szegények nem kapják meg a segítséget.

Most évekre börtönbe kerül.

Talán nem is meglepetés, inkább ez a papírforma a női kézilabda-vb-n.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.