Az Országgyűlés megszavazta a veszélyhelyzet bevezetését kilencven napra
Az ellenzék és a kormánypártok együtt szavaztak, ami alig fordult elő az elmúlt tíz évben.
Az ellenzék és a kormánypártok együtt szavaztak, ami alig fordult elő az elmúlt tíz évben.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatta a nyilvánosságot a kormány legfontosabb döntéseiről.

A kormánypártok közleményben szólították fel a baloldalt, támogassák a rendkívüli helyzet meghosszabbítását.

Magyarország északi erdeiben legalább tíz farkasfalka, azaz közel félszáz ragadozó élhet szabadon.

Az ügyfelek lehetőség szerint előzetes időpontfoglalás után keressék fel a kormányablakokat.
Az ellenzék tiltakozott a vészhelyzet meghosszabbítása ellen.
Nem nyithatnak ki a vendéglátóhelyek beltéri részei, zárva maradnak a színházak, mozik és koncerttermek.
A bíróság a férfi ügyében elrendelte három év felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is.
Simó Károly, a Fidesz–KDNP helyi frakcióvezetője szerint Csőzik egyszemélyes diktatúrát vezetett be.

Az előző napokban folyamatosan ezer körül járt a diagnosztizált új vírushordozók napi száma.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök Brüsszelben már olvasta ezeket a javaslatokat.

A Tisza-vezér ismét kozmetikázhatta a számokat.

Amíg a Tisza Párt a megszorító csomagot bővíti, addig a kormánypárt a családok érdekeit szolgálja.

A főpolgármester a kormánnyal való megegyezés helyett tüntetésbe kezdett.

Úgy támogatja a gazdagokat, hogy nincs rá szükségük, miközben a szegények nem kapják meg a segítséget.

Most évekre börtönbe kerül.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”

Talán nem is meglepetés, inkább ez a papírforma a női kézilabda-vb-n.

Sötét örökkévalósággá válik egy pesszimista forgatókönyv szerint.

A Tisza Párt távolmaradása ellenére is sikerült Karácsony Gergelynek leráznia magáról a felelősséget Budapest csődjéért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.