
- Magyar Nemzet
- vesztegetés
vesztegetés

Vesztegetés miatt vádat emeltek négy ember ellen az Alstom-ügyben
Az ügyészség hat embert hallgatott ki gyanúsítottként az ügyben, mindannyian szabadlábon védekeznek. Két ember esetében elkülönítették majd felfüggesztették az eljárást.
Négy év börtönre ítéltek egy repülőtéri pénzügyőrt, aki kenőpénzt fogadott el
Négy év börtönbüntetésre ítéltek egy a Liszt Ferenc-repülőtéren dolgozó pénzügyőrt, aki vádlott-társaival pénzért közreműködött abban, hogy külföldről vámeljárás nélkül árucikkeket, ruházati és egyéb vámköteles termékeket hozzanak be a további vádlottak.
Justin Trudeau lemondását követelte a legnagyobb kanadai ellenzéki párt vezetője
Justin Trudeau kanadai kormányfő lemondását követelte Andrew Scheer, az ellenzéki Konzervatív Párt vezetője, miután a napokban az egyik miniszter lemondott egy korrupciógyanús ügy kapcsán.
Ma a Gyurcsány-kormány elhárítói ismét a katonai bíróság elé állnak
A vád szerint az alapítványi botrány fő figurája, Jakubinyi Róbert vesztegette meg a balliberális kormányok titkosszolgáit, Galambos Lajost és Gyarmati Györgyöt.

Tíz vádlott terhére jelentett be súlyosításért fellebbezést az ügyészség
Az ügyészség azon nyolc vádlott esetében, akiket a bíróság részben vagy valamennyi vád alól felmentett, a bűnösségük teljeskörű megállapítása érdekében fellebbezett.
Fontos híreink
Angyalföldi gyilkosság: hiába kiabált a fitneszmodell, senki sem sietett a segítségére + videó

Videón az orosz csapás, Kijev a hideg és a rakéták miatt szenved

Bóka János: Brüsszel megtalálta a kiskaput, hogyan léphet be a háborúba – kövesse nálunk élőben az Igazság óráját! + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Fontos állomásához érkezett a választási kampány
Kezdődik a versenyfutás a pártok között.

Kiadták a riasztást, havazás után jön az ónos eső + videó
Nem ez a nap lesz az autósok kedvence.

Befuccsoltak a Tisza-szigetek
A kampány közben alakítják át a Tisza Párt aktivista bázisát.

Thürmer Gyula: Mi is elutasítjuk a háborút, nem akarunk belesodródni
Többet tehetnek a hazáért, mint a liberális ellenzék.
Külföldi híreink

Itt az orosz bejelentés a világháborúról, Moszkva Berlinnek üzent + videó
A Kreml kemény figyelmeztetést adott ki.

Itt a fordulat: újabb európai országnak lett elege Ukrajna végtelen pénzeléséből
Az FPÖ azonnali irányváltást és a béketárgyalások támogatását sürgeti.

A trónok harca Brüsszelben: Von der Leyen „elnöki” hatalma és Weber szuverenitásromboló terve
Von der Leyen: demokratikus Bizottság vagy brüsszeli önkény?
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Bosszút állt a korábbi Real Madrid-aranylabdás, a legnagyobb riválishoz szerződött
Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.

Panaszkodik a Vidi-edző: „Az a játékos lőtte a győztes gólt, akit ki kellett volna állítani”
A Honvéd 2-1-re legyőzte a Videotont és már öt ponttal vezeti a tabellát, a fehérváriak idegenben továbbra is nyeretlenek.

Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el
A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
