Májusban ítélkeznek Gyurcsány elhárítófőnöke felett
Az első, megsemmisített ítélet vesztegetésben mondta ki bűnösnek Galambos Lajost és társait, Gyarmati Györgyöt és Jakubinyi Róbertet.
Az első, megsemmisített ítélet vesztegetésben mondta ki bűnösnek Galambos Lajost és társait, Gyarmati Györgyöt és Jakubinyi Róbertet.

Egyelőre ismeretlen ok miatt kért M. Richárd védője halasztást az előkészítő ülésre.
Az új főosztály szervezését levezénylő korrupciómegelőzési főosztály vezetőjét, dr. Váradi Piroska rendőrezredest kérdeztük.

Százmilliós vesztegetés a vád Gyurcsány volt elhárítófőnöke, a volt műveleti osztályvezető és a közismert bűnöző ellen.

Nyomkövetőt kell hordania a műtrágyakirályként ismert nagyvállalkozónak, és csak engedéllyel hagyhatja el tartózkodási helyét
A Dózsa György úti kettős halálos baleset okozójáért két civil ruhás nyomozó indult el a lakására.
Az alapos gyanú szerint Simonka György a nyomozás során akart befolyásolni egy gyanúsítottat és egy tanút.

A Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatti elhárítók vesztegetési botránya még 2011-ben robbant ki.

Négy fegyvertartási engedélyért kétszáz tabletet adott volna a seriffhivatalnak.

Hivatali vesztegetés, közokirat-hamisítás és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés az újabb vád.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Többet tehetnek a hazáért, mint a liberális ellenzék.

A Tisza Pártban profilozták a jelentkezőket, de hiába zárultak lesújtó eredménnyel az átvilágítások, azoknak nem volt hatása a jelöltállításra.

Ha a szabályok kiszámíthatók, a reakciók érthetők, a szeretet pedig nem feltételekhez kötött, a gyermek idegrendszere megnyugszik.

A kampány közepette omlott össze a bizalom köre.

Von der Leyen: demokratikus Bizottság vagy brüsszeli önkény?

Már első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést: miért ő az egyetlen nő a kabinetben?

A kritikusok a filmet propagandának bélyegzik.

Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

A nukleáris fűtőelemek importtilalmával már az áramellátás kerülne veszélybe.

Az Európa-bajnokságon kedd este a döntőbe jutás a tét női pólósainknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.